szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Andy Vajna suttyomban megszerezte a fél országot, Mészáros Lőrinc pedig bemondta a tutit: nem csak ő él jobban, hanem az egész ország. Választ kaptuk arra a régóta kínzó kérdésre, hogy miért nincs Cserpes a Lipótiban, a magyar rögvalóságból pedig csak az szakíthatott ki bennünket, hogy a Prezi vezetője óriási nemzetközi elismerésben részesült. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Aligha sürgető már az ország leghallgatottabb rádiójának, a Class FM-nek a pótlása a kormány médiapolitikusai számára, hiszen Andy Vajna csatornája, a Rádió 1 szép csöndben olyan engedélyt kapott a Médiatanácstól, amely alapján már a fél országban sugározhatja műsorát.

A milliárdos filmproducer és kaszinótulajdonos cége, a Radio Plus Kft. engedélyt kért, hogy hálózatba kapcsolódhasson 6 másik rádióüzemeltető vállalkozás csatornáival. A Médiatanács ehhez hozzájárult, így az eredetileg csak budapesti frekvenciát kapott Rádió 1 műsora november 15-étől már naponta csaknem 20 órában Baja, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Győr, Tihany, Miskolc, Heves és Nyíregyháza környékén is hallgatható.

Nem az eszéki klubjáé, hanem Mészáros Lőrincé, vagyis az egyik cégéé az a nyaraló, ahová Lionel Messit is várta a nyáron a felcsúti polgármester. „Ha nincs a futballhuligánokkal történt incidens, akkor a Messi is ott töltötte volna a hétvégét” - erősítette meg a Hír TV-nek adott interjúban..

Mészáros Lőrinc kifejtette, hogy a tao - vagyis az, hogy a társasági adó egy részét látványsportok támogatására fordíthatják a cégek - szükséges ahhoz, hogy a magyar sport fejlődni tudjon.

Az interjúból megtudhattuk, hogy a nulláról kezdte, és támogatott hitelt soha nem vett fel és nem is vesz igénybe. Támogatást viszont kapott, de szerinte ezzel nincs probléma, hiszen "támogatást az nyer, aki pályázik".

"Remélem, nem elcsépelt, amit mondok, de szerintem jobban élünk, és nem csak Mészáros él jobban, de az egész ország" - idézte fel a nemzet gázszerelője a kormány pár évvel ezelőtti kampányfordulatát.

Április közepe óta saját tejtermékeket árul a Lipóti pékség a boltjaiban. De mi lett a Cserpessel? – kérdezték akkor sokan. Most megtudtuk a választ: a Lipóti lépett ki az együttműködésből – derült ki a szakításról a Forbes Roadshow-jában a minap. A szétválás oka az volt, hogy a Lipótinak már nem volt annyira vonzó, hogy csak egy a Cserpes termékeit forgalmazók között, a kaput meg az tette be, hogy a benzinkutakon is megjelentek az ominózus tejtermékek.

A Cserpes tulajdonosa ugyanakkor azt mondta, hogy soha nem ígértek kizárólagosságot a Lipótinak, s az együttműködés miatt el is estek jónéhány üzlettől.

A szakítással első ránézésre mindennek ellenére a Cserpes veszített kevesebbet, a Lipóti-boltok forgalma jelentősen visszaesett.

A hét képe: Árvai Péter, a Prezi alapító-vezetője előkelő helyet kapott, 11. lett a Financial Times idei, LMBT-cégvezetőket rangsoroló listáján.

©

Kicsit beépítette a Balatont egy férfi. A vádirat szerint az elkövető 1997 óta bérelte a csaknem 2 hektáros területet, melynek hátsó, mintegy 2600 négyzetméteres részén – a bérbeadó tudta nélkül – idén és tavaly a tó területét is érintő területfeltöltést végzett, hogy nagyobb legyen a vízisport-telepe. Nagyobbrészt a közelben kitermelt köves földet használta, amelybe építési és bontási hulladék, így tégla, aszfalt, betonvas, kábelek, fólia is került.

Tényleg fizessen többet a túlsúlyos utas a repülőjegyért? A vita azt követően újult ki, hogy a Hawaiian Airlines ezentúl nem engedi meg, hogy az utasok saját maguk válasszák ki a helyüket a Pago Pago és Honolulu közötti repülőjáraton.Az utasoknak a beszállás előtt mérlegre kell állniuk, és a súlyuk alapján osztják el őket a szabad helyekre. Egy kiló az egy kiló! Miért fizessen egy 75 kilós ember túlsúlydíjat, ha a csomagja 30 kiló miközben a 150 kilós utas nem fizet többet, ha a csomagja húsz kiló alatt van – így vázolja fel a dilemmát az Air Samoa főnöke.

Zwack Sándor elmesélte, hogyan kapta meg édesapjától a cég vezetését. “Szabad választást engedett, hogy foglalkozzak azzal, amivel csak szeretnék. Gyerekkoromban nem köteleztek arra, hogy egyszer én vegyem majd át a céget, ez később az én elhatározásom alapján alakult így. Édesapám ugyanakkor szigorúan tartotta magát az utódlással kapcsolatban három szabályhoz: nekem és a húgomnak is felsőfokú végzettséget kellett szereznünk, meg kellett ismerkednünk a valódi munkával. Mindkettőnknek olyan vállalatnál kellett először dolgozni, amely nem kötődött a családi vállalkozáshoz. Az első komoly munkahelyem például egy londoni italforgalmazó volt, ahol raktári targoncásként kezdtem. A harmadik feltétel az volt, hogy a ranglétra minden fokát járjuk végig a Zwack Unicumban is.”

A legnehezebben betölthető munkakörök tízes listája Magyarországon és globálisan szinte megegyezik, mindkettőben szerepel a szakmunkás, a mérnök, a sofőr, az informatikus, a könyvelő és a pénzügyi szakember – olvasható a ManpowerGroup felmérésében.

A megkérdezett magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja. A reprezentatív felmérésben részt vevő magyar munkaadók 31 százaléka úgy véli, hogy a munkaerőhiányra a már meglévő munkavállalók képzése jelenti a megoldást, globálisan azonban a munkáltatók 51 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

Ha ezt a cikket érdekesnek találta, van még: kövesse és ha tetszik, ossza meg Tismerőseivel a gazdasági rovat Facebook-oldalának bejegyzéseit!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egy sajátos szabály miatt küldtek ki magasabb összegű gépjárműadó-csekket az autósoknak

Egy sajátos szabály miatt küldtek ki magasabb összegű gépjárműadó-csekket az autósoknak

A francia védettségi igazolványnál a PCR-teszt is számít

A francia védettségi igazolványnál a PCR-teszt is számít

Visszafogja magát a Jaguar Land Rover

Visszafogja magát a Jaguar Land Rover