Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Stadion, sportpálya, fürdő és uszoda mellé még egy újabb uszodát kaphat Kisvárda.
Már dönteni is nehéz a sportolni vágyóknak, melyik intézménybe menjenek Seszták Miklós, az előző kormány fejlesztési miniszterének 17 ezres szülővárosában. Kisvárda ugyanis termálfürdője és tanuszodája mellé egy újabb, 520 millió forintos tanuszodát is kap.
De ez nem minden: a 444.hu összeszedte, mennyi sportlétesítmény épült Kisvárdán, amióta Seszták miniszter lett. A városnak természetesen lett egy új stadionja, az eredetleg tervezett 120 millió helyett 2,5 milliárd forintért. A focisták kaptak egy fedett focicsarnokot 700 millióból, a stadion mellé épül egy sportcsarnok 3,5 milliárdért, illetve épül nemzetközi atlétikai versenyek megrendezésére is alkalmas atlétikai stadion is. Kisvárda kap lőteret és termálvizes lórehabilitációs központot is, 2-2 milliárdért. Épült vízicsúszdapark is 700 millióért.
A legújabb fejlesztés jelzi, hogy az iram nem áll meg, ugyanis a pályázat kiírásakor Seszták Miklós még fejlesztési miniszter volt, az eredményhirdetéskor azonban már úgy lehetett tudni, hogy Seszták az új kormányban nem tölt be semmilyen tisztséget – a legfrissebb hírek szerint Seszták végül mégis kormánybiztos lesz.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.