Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Örömteli, hogy egyre több nő vállal közéleti szerepet – mondta Nyitrai Zsolt aznap, amikor kiderült, hogy Európában nálunk van a közéletben a legkevesebb nő.
Az EU egyetlen más országában sincs annyira kevés nő a közéletben, mint nálunk – adta ki az Eurostat. A képviselők 13 százaléka nő, amivel az EU utolsó helyén vagyunk, a kormánynak pedig (a minisztereket és az államtitkárokat ide számolva) 7 százaléka nő, ami szintén az unió utolsó helyét jelenti.
Nagyjából percre pontosan akkor, amikor az Eurostat közzétette az adatait, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott kiállt sajtótájékoztatót tartani, ahol azt mondta:
jó irány, örömteli, hogy egyre több nő vállal közéleti szerepet,
hiszen
a kormánynak van női minisztere,
és az Országgyűlés háznagya is hölgy, az államtitkárok között is több nő dolgozik, valamint az állami cégek vezetői között is sok a sikeres nő.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.