A szolgáltató szerint 13 milliós tartozás miatt kellett korlátozni a vizet a nyíregyházi családoknál

A korlátozás 40 családot érint, pont a kánikula idején kapcsolták ki a vizet.

  • hvg.hu hvg.hu
A szolgáltató szerint 13 milliós tartozás miatt kellett korlátozni a vizet a nyíregyházi családoknál

A hőség idején kapcsolták ki több családnál a nyíregyházi Huszár lakótelepen a vízszolgáltatást – írtuk meg néhány órája. A szolgáltató a felhalmozott tartozások miatt tett így.

A Nyírségvíz Zrt. vezérigazgatója, Szabó Istvánné az Indexnek most azt mondta:

az itt lakók közel 14 millió forint díjtartozást halmoztak fel, a szolgáltató pedig egy hónappal korábban értesítést küldött a korlátozásról, ez idő alatt a lakóknak lehetőségük volt rendezni a tartozást vagy részletfizetést kérni.

A vezérigazgató szerint csak azoknál az ingatlanoknál hajtották végre a korlátozást, amelyeknél 150 méteren belül elérhető volt a közkút. A hatályos jogszabály értelmében a közkútról történő ellátás is közműves ivóvízellátásnak minősül.

A 40 család összesen 13,7 millió forint köztartozást halmozott fel, melyhez késedelmi kamatok is társulnak. A cég korlátozásiértesítőket május 21-én tértivevényes levélbe küldte ki, és lehetőséget adtak az adósoknak a tartozás rendezésére, például részletfizetési megállapodás megkötésére és/vagy előrefizetős mérő beépítésére. Az értesítés kiküldésétől eltelt időszakban 1,2 millió forint összegben kötöttek részletfizetési megállapodásokat – írta a Nyírségvíz Zrt. vezérigazgatója.

Aki a tartozását rendezi, annál a jogszabály szerint 3 napon belül kell visszakapcsolni a vizet, de Szabó szerint törekszenek arra, hogy ez akár a befizetés napján megtörténjen. 

A történtekről először Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke számolt be, aki nem vitatta a tartozásokat, de azt mondta, a szolgáltató máshogy is eljárhatott volna.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.