Megérkezett a múlt hét végén az első orosz rakétaszállítmány Törökországba, pedig Donald Trump amerikai elnök előtte személyesen figyelmeztette török kollégáját, Recep Tayyip Erdogant: rossz vége lehet annak, ha egy NATO-tagállam Oroszországtól vásárol korszerű légvédelmi rendszert. Márpedig az Sz-400-as rendszert Nyugaton is modernnek tartják, ezért igyekeztek – sikerrel – megértetni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel: ne adjon el belőle Iránnak. Az orosz elnök pedig teljesítette az amerikai kérést – így elhárult az a veszély, hogy netán az Sz-400 szedje le az iráni légtérben az amerikai vadászgépeket.

Egy orosz teherszállító repülőgéből rakodják ki az Sz-400 légvédelmi rendszert az Akincilar légitámaszponton

AFP

Törökország esete persze különbözik Irántól, legalábbis abban, hogy itt nincsen az amerikaiak számára háborús veszély, de az USA-ban azt semmiképp nem akarják, hogy az F-35-ös vadászgépeik egy támaszponton állomásozzanak az orosz rakétavédelmi rendszerrel. Akkor ugyanis az orosz kiképzőtisztek szemrevételezhetnék az amerikai vadászgépeket, netán megtalálhatnák azok gyenge pontjait. Így nem meglepő, hogy az amerikaiak úgy reagáltak a légvédelmi rendszer beszerzésére: Törökország semmiképp sem kapja meg a korábban megrendelt száz F-35-ös vadászgépet, sőt kizárják Törökországot az egész F-35-ös programból – miközben korábban úgy képzelték el, hogy Törökországban javítják a régióban repkedő amerikai vadászgépeket. Ezenkívül gazdasági szankciók is sújthatják az országot – figyelmeztette Trump Erdogant az oszakai a G20-csúcsértekezleten. Emiatt véli úgy a brit Ashmore cég, hogy

a baloldali populista Venezuela sorsára juthat a jobboldali populista Erdogan Törökországban.

Az Ashmore a fejlődő országok befektetéseivel foglalkozó tanácsadó, amelynek elemzését a Bloomberg gazdasági portál ismerteti. A több mint 85 milliárd dolláros befektetést menedzselő cég jó hírnévnek örvend a nemzetközi piacon különösen azóta, hogy Oroszország gazdasági helyzetét a vetélytársaknál pontosabban elemezte, és így két éve szép pénzt szerzett az olajár esésére adott orosz reakció prognosztizálásával.

Nicolás Maduro elleni tüntetés Caracasban 2019. január 23-án

MTI / EPA / Fernando Llano

Nem véletlenül említjük az olajpiacot. A világ legnagyobb olajkészletével rendelkező Venezuela is a nyersanyag árának esése következtében indult el igazán a mélybe vezető úton, amelyen már odáig jutott, hogy millió százalékos az infláció, rendszeresek a nagy áramszünetek, a kórházakban nincs gyógyszer, és az emberek tömegesen menekülnek abból az országból, amely nem is oly rég még Latin-Amerika legvirágzóbb helye volt. Közben Washington mindent elkövet Venezuela megfojtása érdekében: a szankciók az utolsó koporsószeget jelenthetik a baloldali populista rendszer számára.

Pedig Venezuela kezdetben sokakban illúziót kelthetett, hiszen a világ legjelentősebb olajkincsét akarta igazságosan elosztani a nép között. Ezért is került szembe az Egyesült Államokkal, mely az olajóriások érdekeit védelmezte többé-kevésbé nyíltan. Az áresés azonban bizonyította mindenki számára, hogy erre nem lehet gazdasági rendszert alapozni, csak ott, ahol a helyi lakosság nagyon kicsi, mint például az Emirátusokban. Ám a válság nemcsak Venezuelát vitte a padlóra, de még az olyan termelőóriások is megérezték, mint Szaúd-Arábia vagy Oroszország.

De hogy jön a képbe Törökország?

Törökország nem Venezuela – ezzel természetesen az Ashmore szakértői is tökéletesen tisztában vannak, hiszen tudják: a 85 milliós Törökország regionális nagyhatalom, a G20-csoport tagja, gazdasága diverzifikált és Isztambul a régió egyik pénzügyi központja. Csakhogy épp itt a baj – hangsúlyozzák az elemzők, akik annak kapcsán tették közzé igen borúlátó előrejelzésüket, hogy Erdogan elnök július elején leváltotta a nemzeti bank köztiszteletben álló kormányzóját. Murat Cetinkaya eltávolítása az elnöknek azt a szándékát tükrözi, hogy megszüntesse a nemzeti bank függetlenségét, és teljesen a saját kezébe vegye az ország gazdasági életének irányítását is.

Murat Cetinkaya

AFP

Erdogan elsősorban azt rótta fel a jegybank vezetőjének, hogy nem volt hajlandó az alapkamat csökkentésre, miközben a "szultán" leghűségesebb választói, a kisvállalkozók ezt várták el. Az államfő azonban nem csak emiatt van nehéz helyzetben.

Isztambulban június végén hiába ismételték meg a polgármester-választást, másodszorra is veszített Erdogan jelöltje, és ez a vég kezdete lehet a vallásos-nacionalista rendszer számára. Minthogy korábban már Ankarát és Izmirt is elveszítette, az üzenet világos a magát mindenhatónak képzelő államfőnek: a nagyvárosokban elveszítette a támogatását, pedig ez a populista rendszer számára létfontosságú lenne. Korábban ugyanis épp Isztambulban kísérletezte ki azt a varázsformulát, amellyel szinte teljhatalmat szerzett Törökországban: a vallásos-nacionalista ideológiát kombinálta a nyitással a globális gazdaság felé.

Mohamed próféta és Keynes nevében

Az állam által erőteljesen támogatott kapitalizmus pedig valóságos gazdasági csodát produkált Törökországban. Ebből elsősorban a vállalkozók profitáltak, de a városokba özönlő vidékiek is találtak munkát és megélhetést. Ők alkották Erdogan választóinak a derékhadát. A rendszer működött, és az elnök kezdte komolyan venni azt, hogy a hívei szultánnak nevezték. A régi dicsőség helyreállítása, a regionális nagyhatalmi szerep megerősítése ideológiai célból diplomáciai elképzeléssé vált.

Csakhogy aztán jött a törés: Törökország szembekerült Amerikával. Erdogan feladta Törökország korábbi Izrael-barát politikáját, amikor a muzulmánok fő képviselőjének szerepét kívánta eljátszani a Közel-Keleten, akárcsak régen, mikor a szultán kalifaként uralkodott az iszlám mindhárom szent városában: Mekkában, Medinában és Jeruzsálemben. Az USA ezzel szemben Izrael és Szaúd-Arábia szövetségére alapozza közel-keleti terveit.

Kormánypárti civilek egy tankon ülnek Isztambulban 2016. július 16-án kora hajnalban. A hadsereg egy része katonai puccsot kísérelt meg Törökországban előző nap este

MTI / EPA / Tolga Bozoglu

Aztán 2016 nyarán, napra pontosan három évvel ezelőtt következett az állítólagos puccskísérlet, amelynek szervezésével Erdogan a CIA-t vádolta meg. A rövid életű akciót követő általános tisztogatásban lefejezte a tisztikar Amerika-barát részét, majd szövetséget kötött az USA két ellenfelével: Oroszországgal és Iránnal. És ezt követően jött az Amerika szemében diplomáciai szarvashiba: az oroszországi fegyvervásárlás.

Ennél is súlyosabb következménnyel járt azonban az, hogy a globális szerepre törő gazdasággal szemben megingott a globális pénzpiacok jóindulata: tavaly a török líra elveszítette az értékének csaknem a felét. Edogan pedig ezzel párhuzamosan kezdte elveszíteni a fejét. 2018 júliusában gazdasági csúcsminiszternek nevezte ki a vejét, akinek szakértelmét Törökországban sem tartották sokra, külföldön pedig egyenesen nullának értékelték – ezzel még tovább lökte a mélybe a líra árfolyamát. Ezt követte most a jegybank kormányzójának az elbocsátása, amelyet külföldön úgy értékeltek, mint a nemzeti bank függetlenségének teljes megszüntetését.

AFP /

Hiába ígérik azt Ankarában, hogy továbbra is fenntartják a szabadpiaci rendszert, és nem vezetnek be korlátozásokat a tőke mozgására, ezeknek az ígéreteknek kevesen hisznek – állapítják meg a brit Ashmore szakértői. Szerintük Erdogan összevissza kapkod, és ezzel súlyosbítja az amúgy is nehéz helyzetet.

Az államfő a következmények ellen küzd ahelyett, hogy a problémák okát próbálná meg felszámolni.

Erdogan ostorozza az inflációt, a gyenge lírát, a lassú növekedést és a gyér beruházásokat, holott ezek mind az ő politikája miatt következtek be. A külföldi befektetők pedig napról napra nyugtalanabbak: nemhogy nem érkezik friss tőke a beruházásokra Törökországba, ehelyett megindult a tőke menekülése.

A török vezetés eljátszotta a külföld bizalmát

Törökország egyre mélyebbre süllyed a válságba, mert hibás pénzügypolitikát folytat – hangsúlyozza az Ashmore jelentése. Ám ennek az okát is látják: túl nagy lenne a politikai ára a szükséges fordulatnak. Erdogannak mindenképp fenn kellene tartania az életszínvonal növekedését, hiszen ezzel alapozta meg a népszerűségét, csakhogy a török gazdasági csodának régen vége. Következik a lejtmenet, melyet súlyosbít Erdogan diplomáciája: azzal, hogy szembekerült az Egyesült Államokkal, és kitart emellett a politika mellett, még inkább eljátssza a befektetők bizalmát. És az is üzenet a piacoknak, hogy Trump elnök szankciókkal fenyegeti Törökországot az orosz fegyvervásárlások miatt.

Eljut-e ezek után Törökország ahhoz a csődközeli állapotig, melyben Venezuela vegetál hónapok óta? Ezt jósolja a brit tanácsadó cég, amely korábban befektetésre ajánlotta Törökországot. Putyin orosz elnök mindenesetre megértette a finom célzást: 55 milliárd dollárnak megfelelő rubelt vesz ki a nemzeti vagyonalapból, hogy megerősítse a gazdaságot, ami népszerűsége szempontjából meghatározó lehet Oroszországban.