szerző:
hvg.hu

Jelentős fordulat történt a törökországi belpolitikában, miután a vasárnapi megismételt isztambuli polgármesteri választáson a voksok majdnem teljes feldolgozása után győzött Ekrem Imamoglu ellenzéki jelölt.

A szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága után az ellenzéki Republikánus Néppárt (CHP) jelöltje a voksok közel 54 százalékát szerezte meg. A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) színeiben indult Binali Yildirim elismerte a vereségét, gratulált a riválisának, akinek egyúttal sok szerencsét kívánt.

Az ellenzéki jelölt szerint a megismételt isztambuli főpolgármester-választás hozzájárult a demokratizálódási folyamathoz.

Imamoglu közölte, hogy a győzelme új kezdet a 15 milliós metropolis számára. Isztambult 25 éve az AKP és elődjei kormányozták, az 1990-es években Tayyip Erdogan elnök a város polgármestereként kezdte a politikai karrierjét. A márciusi vereséget az elnök nem bírta elviselni, szabálytalanságokra hivatkozva pedig a választási bizottság elrendelte a választás megismétlését.

Úgy tűnik azonban, hogy a lépés visszaütött, hiszen Imamoglu immár jóval meggyőzőbb arányban nyert, mint tavasszal. Akié Isztambul, azé Törökország – szól a politikai szleng, és sokan máris Erdogan jövőbeni kihívójaként tekintenek Imamoglura.

Tény, hogy a város a török GDP közel harmadát adja, és az AKP jelentős pénzügyi bázisát is jelenti. Az új polgármesternek azonban nem lesz könnyű dolga, mivel az isztambuli kerületek jelentős részében az AKP megőrizte a pozícióit.

Ugyanakkor kétségkívül a török ellenzék komoly fegyverténye, hogy megszerezte Isztambul irányítását, ami Erdogan illiberális, központosító és sokak szerint egyre diktatórikusabb politikai kurzusának a végét is jelentheti. A 2002-től először kormányfőként, majd elnökként hatalmon lévő Erdogan az eddigi legnagyobb választási pofont kapta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ezer tűzoltó küzd az erdőtüzek ellen Portugáliában

Ezer tűzoltó küzd az erdőtüzek ellen Portugáliában

Könnygázzal oszlatták az ellentüntetőket egy lengyel melegfelvonuláson

Könnygázzal oszlatták az ellentüntetőket egy lengyel melegfelvonuláson

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Újabb baleset az M7-esen

Újabb baleset az M7-esen

Meghalt a világ egyik legismertebb toronyépületének az építésze

Meghalt a világ egyik legismertebb toronyépületének az építésze

Nem dicsekedtek vele az amerikaiak, de náci tudósok nélkül nem mentek volna a Holdra

Nem dicsekedtek vele az amerikaiak, de náci tudósok nélkül nem mentek volna a Holdra