Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Pénzügyminisztérium nem volt hajlandó elárulni a szocialista párti Harangozó Tamásnak, kik juthatnak új járművekhez a 82 milliárd forintos kormányzati járművásárlási programból – írta az Index.
Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen mintegy 82,5 milliárd forint értékű pályázatot írt ki személyautók, valamint más gépjárművek beszerzésére és szervizelésére. Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt akarta tudni, pontosan hány darab, milyen típusú autóról van szó, és hogy konkrétan kiknek vásárol 82 milliárdért gépjárműveket a kormány, mi a valódi terv.
Varga Mihály pénzügyminiszter helyett azonban az Index szerint Bodó Sándor, a foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár válaszolt, s közölte: "A kormány célja, hogy a rendelkezésre álló eszközpark a mai kor elvárásainak megfeleljen, a közügyek ellátását a lehető legnagyobb hatékonysággal támogassa. A megjelent gépjármű-beszerzési felhívás eredményeként több mint 1000 intézmény valósíthat meg saját beszerzéseket. Így lehetőség nyílik az elöregedett járműpark lecserélésére, amellyel jelentős üzemeltetési megtakarítás érhető el".
A szocialista párt frakcióvezető-helyettes már válaszolt is. „Ha a 82 milliárd forint közpénzből megfelelő számú mentő- és tűzoltóautót vesznek, akkor azt mondom: éppen ideje! Ha viszont tízezer új közép és felső kategóriás személygépkocsira, terepjáróra akarnak ennyi pénzt elkölteni, az elfogadhatatlan – idézte az Index a politikust.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.