Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A külügyminiszter arról számolt be kedden, hogy már 31 millió maszkot szereztünk Kínából.
Csaknem 31 millió maszk, 133 ezer teszt és 152 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatóján az Országgyűlés külügyi bizottságában kedden.
Sátoraljaújhelyen már szerelik azt a kínai gépsort, amely a napokban megkezdi működését és havonta 2,8 millió maszkot tud gyártani. A hétvégén érkezett Kínából 400 ezer tabletta, amelynek hatóanyaga a kutatások szerint hatásos lehet koronavírusos megbetegedés esetén. A kínai-magyar légihídon várhatóan még a héten további 8 millió maszkot várnak Magyarországra – tette hozzá a külügyminiszter.
Elmondta, a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök kivétel nélkül Kínából érkeznek.
A külügyminiszter képviselői kérdésekre válaszolva azt mondta, készek segíteni a határon túli magyaroknak, erről konzultálnak szervezeteikkel.
A magyar kormány egyébként adott tovább maszkokat külföldre. Szerbiának 200 ezer, Horvátországnak 100 ezer maszkot küldött a járvány miatt, míg Észak-Macedóniának 100 ezer maszk és 5 ezer védőruházat jutott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.