Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Törökország a globális trenddel szembe menve növeli a szén részesedését a villamosenergia-termelésében, a jelek szerint orosz fennhatóság alatt lévő ukrán forrásból.
Orosz vámadatok szerint idén legalább 14,3 millió dollár értékben exportáltak az Oroszország által elcsatolt ukrajnai területeken bányászott szenet Törökországba – derül ki a Reuters cikkéből.
A Reuters által megvizsgált adatok szerint 2023 februárja és júliusa között mintegy 160 400 tonna szén érkezett Törökországba az elcsatolt kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk régiókból. A három érintett termelő megerősítette a Reutersnek, hogy ebben az időszakban szenet szállítottak a két régióból Törökországba.
Az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval ellentétben Törökország nem korlátozta a kereskedelmet Oroszországgal vagy a Moszkva által ellenőrzött ukrajnai területekkel. Ugyanakkor Törökország a NATO-tagja, és többször is kijelentette, hogy elismeri Ukrajna területi integritását. Ezen felül kulcsszerepet játszott egy, a háborúban álló országok közötti, mára megszűnt megállapodás tető alá hozásában, amely lehetővé tette az ukrán gabonaexportot a Fekete-tengeren keresztül. Törökország fegyverekkel is támogatta Ukrajnát az utóbbi másfél évben.
Február és július között legalább 10 termelőtől érkezett szén Törökországba, és az adatok szerint Törökország volt az elcsatolt területekről származó szén legnagyobb importőre (az elcsatolt régiókból származó szén 95%-a Törökországba ment ebben az időszakban).
Törökország, amely jelentős szénfogyasztó és -importőr, a globális trenddel szembe menve növeli a szén részesedését a villamosenergia-termelésében. Az idei év első felében 31,5 millió megawattóra (MWh) villamos energiát termelt importált szénből, ami 25%-al több, mint 2022 azonos időszakában.
A Reuters kiderítette, hogy a kérdéses szénexportőrök Oroszországban és az elcsatolt ukrán területeken vannak bejegyezve. A vevők pedig Hongkongban, az Egyesült Arab Emírségekben és offshore joghatóságok, köztük Belize és a Brit Virgin-szigetek területén. Török cégek tehát nincsenek közöttük.
Nyitóképünk illusztráció
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.