Gazdálkodj Okosan néven indított Digitális Polgári Kört Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője – vette észre a 24.hu. A csoporthoz csatlakozott Palóc főnöke, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is, de vannak nála meglepőbb nevek is az alapítók sorában.
A bejelentésből kiderül, hogy a kezdeményezéshez a TV2 két műsorvezetője, Gönczi Gábor és Szabó Zsófi is csatlakozott. Nem ők lesznek az egyetlenek, akik a média világából érkeznek: a Mandiner főszerkesztő-helyettese, Kacsoh Dániel és külpolitikai újságírója, Kohán Mátyás is szerepel az alapítók között. A Mandiner tulajdonosának, az MCC-nek a kötelékéből pedig a kormányközeli agytröszt Gazdaságpolitikai Műhelyének a vezetője, Sebestyén Géza csatlakozott, aki nemrég azt is megállapította, hogy ma jobb szegénynek lenni Magyarországon, mint 2010-ben gazdagnak.
Az okosan gazdálkodók körét gazdagítja Bánki Erik, a Parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke is, de ott lesz mellette a virtuális térben a Fidesz-párttag közgazdász Lentner Csaba is, aki tavalyig kuratóriumi tag volt az MNB-botrányban vastagon érintett PADME-alapítványban is. Rajtuk kívül több államtitkár, így Fónagy János és Lóga Máté is csatlakozott.
„Hiszünk abban, hogy a gazdaságról mindenkinek joga van beszélni, hiszen a mindennapi pénzügyek mindannyiunk életét érintik.” – indokolta a Kör indítását Palóc, aki szerint arra fogják használni a digitális teret, hogy hiteles információkat osszanak meg közérthetően, segítve mindenkit, hogy jobb pénzügyi döntéseket tudjon hozni.