Hideg van. Ez elvileg természetes volna a bolygó e pontján januárban, de amióta 2022-ben teljesen átalakították a rezsi számítását, most szembesültünk először igazán hosszan és nagy területen tartó fagyokkal. Ez pedig nagyon kellemetlen meglepetés lehet még sokaknak: a rendszer a januári fogyasztásban 399 köbméter gáznál húzza meg azt a határt, ami felett már hétszeres árat kell fizetni. Ahogy egy, a modell elkészítésében érintett bennfentes a HVG-nek elmondta, a kalkuláció nem számolt elhúzódó, hideg téli időkkel. Az MVM azt megígérte, hogy lehet majd részletfizetést kérni.
Az árak most talán egy kicsit kevésbé jelentenek borzasztó nagy terhet: most közölte a KSH, hogy az infláció decemberben 3,3 százalékos volt, 2025 egészében pedig 4,4 – a havi adat elfogadható, az egész éves átlag sokkal rosszabb a kormány 3,2 százalékos ígéreténél. Az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy az árrés szabályozása mellett sok olyan tétel viszi lejjebb az inflációt, amelyre a kormányunknak nincs ráhatása – mint a benzin és az élelmiszerek világpiaci árának csökkenése –, ráadásul a szolgáltató szektor akkorát drágult novemberről decemberre (0,8 százalékot egyetlen hónap alatt), amilyen utoljára 2022 végén mértek.
A mezőgazdaságban dolgozók is nagyon figyelnek az időjárásra, igaz, nekik nem a hőmérséklet a kulcskérdés, hanem az, hogy mennyi hó esik. A vastag hótakaró most védi az őszi vetéseket a talajmenti fagyoktól, és a gyümölcsösök többsége mélynyugalomban még a komoly hideget is jól tűri. A hó ráadásul a vízpótlás szempontjából a legértékesebb csapadék, de nem lehet megnyugodni: a korábbi aszályos évek miatt a talajvíz szintje most olyan alacsony, hogy sokkal többre lenne szükség ahhoz, hogy érdemben javuljon a helyzet tavaszig.
Az agrárium vált az EU egyik legfontosabb témájává is, amikor jó 27 év alkudozás után aláírták az unió és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi együttműködés. Mivel Dél-Amerikából sok mezőgazdasági termék érkezik ide, nem csoda, hogy az európai agrárium sok dolgozója úttorlaszokkal tiltakozott. Az EU viszont ezt is hajlandó bevállalni, mert azt reméli, hogy Európa a Mercosur-országok piacán lehagyhatja Kínát.

Örült volna a magyar mezőgazdaság, ha csak a hóhelyzet miatt kerül be a hírekbe, de nem úszta meg ennyivel. Sikkasztás gyanújával indult nyomozás a Bászna Gabona ügyében, amely úgy sodródott a csőd szélére, hogy az ügyfelek hiába követelik rajta a pénzt és a letárolt terményeket. A céget korábban Kósa Lajos testvére és anyja tulajdonolta, és bár azóta ők kiszálltak az üzletből, a vállalat maradt a családi körben, egy távoli rokonnál.
A szakszövetség szerint önmagában kétségbeejtő a tény, hogy egy ilyen ügy egyáltalán megtörténhetett. A Bászna Gabona öt banknak is tartozik, de a kormány a kisebb károsultaknak is üzent, a kis- és közepes vállalkozások számára a szokásos felszámolási eljárásnál gyorsabban megtérítik a követelésük teljes összegét. Igaz, miközben Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, felszámolást indítottak a cég ellen, a hatóságok szerint ilyen egyelőre nem történt.
A hét képe: az Agrárminisztérium és az Igazságügyi Palota felújítása a Kossuth téren, amely 2028 közepéig csúszhat. A héten írtuk meg, hogy ha elhúzódik a munka, annak a legnagyobb nyertese Schmidt Máriáék családi cége lehet.

Amíg a gázt használók szívhatják a fogukat, a napelemet használó háztartások és a napelemes cégek örülhettek, megjelent ugyanis a régóta nagyon várt lakossági energiatároló program pályázati kiírása. 100 milliárd forintot osztanak szét azok között a háztartások között, amelyek vagy már rendelkeznek napelemes rendszerrel, vagy vállalják ilyen telepítését. A jelentkezők a beruházási költség 100 százalékát fedezhetik a támogatásból, egyenként maximum 2,5 millió forintot, tehát legalább 40 ezer pályázó fog pénzt kapni.
A piaci szakértők közül volt, aki ezt „túlélési szalmaszálnak” nevezte, más pedig úgy fogalmazott: „egy szelet kenyér, amit bedobnak az éhezők viadalában a ketrecbe”. Az árakat nézve ez egy kegyelmi pillanat, de a korábbi tapasztalatok alapján felmerül a kérdés, hogy miként zajlanak majd a kifizetések. És mielőtt ebbe is politikát látnánk be, azért érdemes hozzátenni, hogy az elbírálások várhatóan már a választás utánra fognak csúszni.
A bedőlés szélén áll a néhány éve még az egyik legígéretesebb magyar startupként bemutatott Shrooly. A telefonos applikáción keresztül irányítható beltéri gombatermesztő okoseszközt fejlesztő céget a vásárlók közel egy éve nem tudják elérni.

Cikkünk megjelenése után jelentkezett egy volt alkalmazott, aki arról beszélt, fenntarthatatlan volt a marketing, nem indult el a sorozatgyártás, és voltak indokolatlan egyéb költések is, például a Vörösmarty téri iroda bérleti díja.
„A 2026-os költségvetési törvény mára teljesen elvesztette a jelentőségét. A törvényben szereplő egyetlen makrogazdasági peremfeltétel sem stimmel már” – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Sőt, szerinte az sem lenne meglepő, ha a 2025-ös növekedés nulla közeli lenne, miután a héten megtudtuk, hogy az ipar novemberben 5,4 százalékkal volt gyengébb az egy évvel korábbinál, és hogy az építőipar is 5,6 százalékkal visszaesett ugyanekkor.
Nem mintha a költségvetést túlságosan komolyan lehetne venni. Összegyűjtöttük: a 2025-ös büdzsét összesen 46 alkalommal írták át, vagyis átlagosan 7 nap 22 óránként. Először még tíz nappal az után, hogy megszavazta a parlament, mert nem foglalkoztak azzal az apró részlettel, hogy megszűnik a Pénzügyminisztérium, és utána sem álltak le. Összesen 2212 milliárd forintot csoportosítottak át év közben – az utolsó forintig megnéztük, hogyan.
Azt is kiszámoltuk, ahogy minden év elején megtesszük, hogy melyek voltak a magyar vasút legproblémásabb részei az előző évben. 2025 első helyezettje, ahogy az azt megelőző öt évé is, a Budapestet Debrecenen át Záhonnyal összekötő vonal, a második hely pedig ahogy 2024-ben, ezúttal is a győri vonalé lett – amely épp az után bérelte ki magának ezt a pozíciót már két éve, hogy felújították. A harmadik legproblémásabb a dél-balatoni vonal volt tavaly. Összegyűjtöttük a legfurcsább hibákat is, például amikor egy Bzmot elszabadult az egyik éjszaka közepén, vagy amikor rossz városba küldtek egy InterCityt.

Érdekes, de 2024-hez képest csökkent a problémák száma. Ezt viszont nem valamilyen rendszerszintű javulás okozta, hanem részben az, hogy 2025-ben nem volt igazán kemény a tél és a nyár sem volt annyira extrémen sok időn át forró, mint egy évvel korábban, részben pedig az, hogy a Székesfehérvár–Szombathely vonal egy fontos részén egész évben nem járhattak vonatok, így a hibalehetőségek száma is csökkent.