Kerényi Imre elit gyermektábora méregdrága lesz, és csúszik is

Idén nyáron már nem indulhat el a keresztény szellemiségű nyári tábor, amit Kerényi Imre talált ki. Az első turnus jövő nyáron startolhat, és a korábban tervezett négy helyett csak hármat indítanak. Bőségesen költenek a gyerekek felszerelésére, ellátására. A lányoknak biztosítótűt, a fiúknak svájci bicskát is vesznek.


Megbénították Márki-Zay Pétert a vásárhelyi képviselők

A pásztóihoz hasonló helyzettől nem tart a nemrég megválasztott polgármester, szerinte nem fognak lemondani a vásárhelyi képviselők, itt állóháborúra készülnek. Csütörtökön például jogköröktől fosztották meg Márki-Zay Pétert és egymilliárd forint elköltéséről is döntöttek, amire a polgármester szerint nincs fedezet: ez lett a sok közgyűlés eredménye.



165 ezer forinttal emelkedhet a parlamenti képviselők fizetése

A képviselőknek járó albérleti támogatásokat szintén emelhetik a Blikk információi szerint. Frissítés: a Fidesz-frakció úgy reagált, a képviselői bérek emelésére vonatkozó javaslat nincs napirenden, mert alapilletményük a közigazgatási alapilletményhez kötött. Arról a kormánypárt közleménye nem tesz említést, hogy tervben van-e a közigazgatási alapilletmény emelése.




Megéri Orbán miniszterének lenni?

Jó anyagi körülmények között léphetnek hátrébb azok a miniszterek, akik nem folytatják az új kormányban a munkájukat. Az utódaik között lehet olyan is, akinek pénzben visszalépés lesz a kormánytagság.


Itt a legújabb magyar mélyszegénységi adat

Javult a materiális javakat nélkülözők aránya az unióban, mely 2012 óta 9,9 százalékról 6,7-re csökkent, azaz 33 millióan élnek mélyszegénységben. Magyarország pozíciója viszont még mindig ugyanaz, a sereghajtók között áll.






Nem mertek a magyarok több gyereket vállalni

Van még mit dolgozni a demográfiai kormányzáson: csak azért csökkent a természetes fogyás, mert idén nem volt a tavalyihoz hasonló járvány. Így is közel 9 ezerrel csökkent a népesség két hónap alatt.