Rémregény

Kémhistóriába illő figurák tűntek fel a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban azzal, hogy kiderült, Donald Trump legidősebb fia kétes szándékú és kapcsolatrendszerű oroszokkal találkozott, akiktől örömmel fogadott volna terhelő adatokat apja demokrata ellenfeléről, Hillary Clintonról.





Újabb sötét jóslat jött a Brexit miatt, most a Moody'stól

A brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tud átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kapcsolatrendszerről, és nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem ebben az esetben – közölte a Moody's Investors Service.



Szorítottak még egyet a blokád alá vett Kataron

Egyiptom a hét végétől nem ad beutazóvízumot az országba érkező katari állampolgároknak – jelentették be kedden Kairóban, amely más arab országokkal együtt azzal vádolja a közel-keleti emírséget, hogy támogatja a terrorizmust.


Lángolt a toronyház Moszkva szívében (videó)

A legfrissebb hírek szerint a lángokat sikerült elfojtani. A moszkvai Novij Arbaton álló 26 emeletes épületet, amelyet formája miatt Könyves Ház-ként is emlegetnek a fővárosiak, éppen felújítják.


Még tovább drágulhat a Duna Aréna?

Decemberben tarthatják majd a rövidpályás úszó vb-t Budapesten, ha marad a mostani versenynaptár. Pár száz milliót még rá kellene költeni a fűtésre.



Alkudni már néha lehet, de a pofátlanság nem nyerő a fővárosi ingatlanpiacon

Míg az elmúlt egy-két évben szinte minimálisra szűkült az alku lehetősége az eladó lakóingatlanoknál - sőt voltak esetek, amikor felfelé licitáltak a vásárlók -, az idén úgy tűnik, hogy nő a különbség a hirdetési és a tényleges értékesítési árak között, vagyis van tere az alkudozásnak. A kép azonban vegyes.