Két indonéz prostituált vagy egy brit bankár élete ér többet?

Sokkoló képek következnek! – figyelmeztettek mindenkit a bíróságon, ahol a 31 éves brit Rurik Jutting a két indonéz prostituált haláláról úgy számolt be, mint nem szándékos emberölésről. Az ügyész viszont kéjgyilkossággal vádolja, és ezért életfogytiglant kaphat Hongkongban, ahol – Kínával ellentétben – nincs halálbüntetés.



Iszonyú nagyot bukott Rio az olimpiával

Tízmilliárd dollárt bukhatott Rio az idei olimpiával. Ez még inkább a csőd felé lökte a Standard & Poor’s által már a záróünnepség után jelentősen leminősített várost – írja a Világgazdaság.


Nincs gond, lesz elég új lakás

Országosan 155 ezer, ebből Budapesten 45 ezer adásvételi szerződés megkötése várható 2016-ban. Új lakásokból országosan 10, ebből Budapesten 5 ezer lakást adnak át idén. Várhatóan az új lakások aránya a lakás adásvételi tranzakciókon belül közel 2,5 százalék lesz.



Nincs gáz, lesz gáz télire

A tavaly októberinél több, a 2014-es őszi mennyiségnél viszont kevesebb földgáz van jelenleg a hazai tárolókban. Ez a mennyiség, a folyamatosan érkező utánpótlás, valamint a hazai kitermelés fedezi a lakosság teljes téli igényét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számításai szerint – írja hétfői számában a Magyar Idők.