Putyin lesben áll a görög csőd után
 

Putyin lesben áll a görög csőd után

A görög krízisben már jóval több forog kockán, mint az eurómilliárdok, amit a görögök feléltek, vagy akár a csőd. Ez lehet az első ország, amellyel elkezdődik az egységes Európa felbomlása, mégpedig a Ciprasz-kormány hatékony közreműködésével, ami mögött számos ponton Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen befolyása gyanítható.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd



Varga: sérült a NAV iránti bizalom a kitiltási ügy miatt
 

Varga: sérült a NAV iránti bizalom a kitiltási ügy miatt

A nemzetgazdasági miniszter szerint az amerikai kitiltási ügy alaptalan volt ugyan, mégis sértette azt a közbizalmat, aminek az adóhatóság iránt meg kell lenni. Varga Mihály erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt csütörtökön.

MTI MTI


315 forinton jegyzik este az eurót
 

315 forinton jegyzik este az eurót

Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön. Csütörtök délután hat órakor az eurót 315,44 forinton, a dollárt 286,14 forinton, a svájci frankot 301,36 forinton, a japán jent pedig 2,3576 forinton jegyezték.

MTI MTI

IMF: nem borítja meg a világgazdaságot a görög válság
 

IMF: nem borítja meg a világgazdaságot a görög válság

A görög gazdaság kis mérete miatt az ország adósságválsága, illetve Athén esetleges kilépése az eurózónából csak mérsékelt veszélyt jelent a világgazdaságra – véli a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza csütörtökön. Olivier Blanchard szerint a világgazdaság eddig jól viselte a görög válság utóbbi két hete jelentette "stressztesztet".

MTI MTI


Lerontotta idei növekedési előrejelzéseit az IMF
 

Lerontotta idei növekedési előrejelzéseit az IMF

Lefelé módosította a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros negyedéves frissítésében, amelyet csütörtökön tett közzé.

MTI MTI

Rászállt az EU a Mastercardra
 

Rászállt az EU a Mastercardra

Trösztellenes eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság a Mastercard ellen. Az indoklás szerint a bankkártya-kibocsátó megakadályozza, hogy a bankok az Európai Gazdasági Térség egy másik tagállamában található kiskereskedőtől alacsonyabb tranzakciós díjat kérjenek.

MTI MTI

Három évre jelölheti ki a szemétszállítókat a katasztrófavédelem
 

Három évre jelölheti ki a szemétszállítókat a katasztrófavédelem

Az eddigi 1 év és 9 hónap helyett 3 évre jelölheti ki a szemétszállítót a katasztrófavédelem azokon a településeken, ahol az önkormányzat nem tudta megoldani a szemét elszállítását – egyebek között ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI MTI

Döntött az EP: mégsem kell fizetni majd az Eiffel-toronyért
 

Döntött az EP: mégsem kell fizetni majd az Eiffel-toronyért

Végül nem került be az uniós szerzői jogi szabályozás reformját előkészítő, nem kötelező érvényű európai parlamenti (EP-) állásfoglalásba az a passzus, amely az alkotók engedélyéhez kötötte volna középületekről és köztéri alkotásokról készült fényképek kereskedelmi felhasználását.

hvg.hu hvg.hu


Bécs Londonon keresztül köp bele Orbán paksi levesébe
 

Bécs Londonon keresztül köp bele Orbán paksi levesébe

Ha Ausztrián múlik - márpedig az osztrákok nagy befolyással rendelkeznek az eu-s szakmai szervezetekben - akkor nem csak a britek, Brüsszel által egyébként már jóváhagyott nukleáris erőművi beruházásából nem lesz semmi, de az orosz hitelből megálmodott új paksi erőműből se. Bécs ennek érdekében nem volt rest beperelni az Európai Bizottságot.



A lengyelek is Orbánt másolják
 

A lengyelek is Orbánt másolják

A 100 négyzetméter alatti lakásban élő frankhitelesek árfolyamveszteségének a felét a bankokkal nyeletné le a lengyel kormány a tegnap benyújtott törvényjavaslat szerint – írja a Portfolio.hu.

hvg.hu hvg.hu


Végleg lelépne Magyarországról az egyetemisták 37 százaléka
 

Végleg lelépne Magyarországról az egyetemisták 37 százaléka

A magyar egyetemisták és főiskolások átlagosan 50 ezer forintból élnek havonta. A diákok 63 százaléka rövidebb ideig, 52 százalékuk hosszabb távon is vállalna munkát külföldön. 37 százalékuk kész rá, hogy végleg elhagyja az országot.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI