Olcsóbb lesz a csirke és a tej, de drágul a cigi és a benzin
Adómentesek lesznek a bölcsődei és óvodai díjak, csökken a baromfi, a tojás és a tej áfája is – elfogadták a jövő évi adótörvényeket.
Adómentesek lesznek a bölcsődei és óvodai díjak, csökken a baromfi, a tojás és a tej áfája is – elfogadták a jövő évi adótörvényeket.
MTI
MTI
hvg.hu
Szalad az online kisker szekere: tavaly újabb lélektani határon lépett át a webes kiskereskedelmi forgalom, és a rendszeresen internetezők közül már szinte csak tízből egy, aki nem vásárolt digitálisan. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért keddi konferenciáján mutatta be újabb piacelemzését az eNET.
hvg.hu
Angela Merkel német kancellárt sorozatban hatodszor választotta a világ legbefolyásosabb nőjének a Forbes.
MTI
Egy férfi 2014 májusában az amerikai cég lobbistáját győzködte arról, hogy kétmilliárd forintért el tudja érni, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Ezért nem jogerősen felfüggesztett börtönt ítélt meg a Fővárosi Törvényszék.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Eximbank nyújtja a hitelt ahhoz, hogy magyar cégek kiépítsék Laosz élelmiszeri-ipari és élelmiszer-biztonsági rendszerét.
MTI
Részegyezség született az egri kórház dolgozónak visszatartott cafeteriája ügyében–- egy félévnyit kifizetnek a háromból.
MTI
A kívánságlista szinte végtelen hosszú is lehet, ez a minimalista nyaraló tényleg a maximalisták igényeit is meghallgatja.
hvg.hu
Egymillió forintos sérelemdíjat követel az MSZP-s képviselőtől a Magyar Nemzeti Bank elnöke, miután szerinte Bárándy egy május 17-i azonnali kérdés után viszonválaszában lopással vádolta meg őt. A jegybank álláspontja szerint Matolcsynak ezt mint közszereplőnek sem kell eltűrnie.
MTI
MTI
hvg.hu
Daren Metropoulos üzletember szeme akadt meg a gótikus Tudor-stílusban épült Playboy-villán. Hugh Hefner beleegyezett az eladásba.
MTI
A vezető beosztású adóhivatali dolgozót ügyvéd ismerőse vette rá arra, hogy bekukkantson a nyilvántartásokba, és hat cégről jogosulatlanul kérjen le adatokat. Mindkettőjüket vád alá helyezték a 2011 végén, 2012 elején történt törvénysértés miatt.
hvg.hu
A 2010-es évek eleje óta elképesztő módon megugrott az országban a püréparadicsom termesztése, a nagy részét itthon is dolgozzák fel.
MTI
Szakszervezeti források szerint az Auchannál és a Tescónál is kísérletet tettek rá, hogy a szerződés apró betűs részében mondassanak le a dolgozókkal arról, hogy kéthetes szabadságot vehessenek ki a nyáron. Kényszer azonban nem volt, aki kiszúrta a turpisságot, nem írta alá a papírt.
hvg.hu
Nem túlzás, a múlt héten elfogadott és a magyar sajtóban teljesen észrevétlen maradt Amszterdami Paktum mérföldkő lehet az Európai Unió történetében: noha a városok jelentik az európai versenyképesség alapját, speciális, összetett szempontjaik eddig nem igazán tudtak beépülni az EU tervezési és támogatási rendszerébe. Kérdés, hogy a magyar városok mennyire nőnek fel a vállalkozásokat és a civileket is egyenrangú partnerként kezelő kezdeményezéshez.
Bogár Zsolt
Bogár Zsolt
Varga Szabolcs
A villamos cég irodája a magyar nagykövetség kulturális intézetében kapott helyett. Hamarosan Brüsszelben és Pozsonyban is nyitnak – ígérik.
MTI
Az uniós tagországok képviselői egyelőre nem szavazták meg a glifozát gyomirtó szer június végén lejáró engedélyének meghosszabbítását.
MTI
Közzétette a Kúria hétfő délután a devizahiteles jogegységi határozatát. A Portfolio.hu megállapítása szerint a döntés egyértelműen a bankok számára kedvező, és elkedvetlenítheti a pereskedő adósokat.
hvg.hu
Kipróbálta hétfőn az első űrhajós a Nemzetközi Űrállomás új, felfújt falú lakómodulját. Jeffrey Williams amerikai asztronauta a "légpárnás lakosztályt" nem találta túl lakályosnak: hidegnek és sötétnek mondta.
MTI
A hetente rendszerint többször is változó benzin és dízelolaj árak dzsungelében ideje rendet vágni.
MTI
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke egy hete küldte el dörgedelmes levelét.
MTI
MTI
hvg.hu
Varga Mihály szerint a további gazdasági fejlődéshez az innovációra kell összpontosítani, de szerinte az az egyik legnagyobb baj, hogy a fiatalok nem azokra a szakokra jelentkeznek, amelyekre a munkaerőpiac leginkább igényt tart.
MTI