És akkor jönnek a rendőrök, mindent elborít a szürke-kék

Folytatódik a csok-láz, főleg, hogy kijöttek egyes részletek is. Ha minden bejön, ez is hozzájárulhat az amúgy is szárnyaló magyar gazdaság további gyorsításához. Brókerrendőrséget hozott létre a jegybank, sőt Matolcsy külön bejáratú testőrségét is felfegyverzik: 200 ezer pisztolylőszert vásároltak, meg persze fegyvert is hozzájuk. Erősít a gondolatrendőrség is: Giró-Szász cége faragja újra az MTI híreit, majd passzolja el azokat a kereskedelmi médiának. Körbejárt a kasza az adóhivatalnál és nehéz idők jöhetnek az IKEA-ra is: versenytársat kaphat. Heti gazdasági összefoglaló a hvg.hu-tól.



Sport, üzlet, politika: a hatpontos dobás

Hiába a labdajátékoknak nyújtott adókedvezmény, a riói olimpián alig lesz magyar csapat. Egyre-másra születnek a reformelképzelések, a sportvezetők a hazai játékosokat próbálják előnyben részesíteni, eközben azonban az eredmények elmaradnak. Pedig nagy üzlet ez.






Fizetés munka nélkül: 14 évig húzta a dolgozó, aki ott se volt

A cádizi önkormányzat egyik köztisztviselője tizennégy éven át vette fel a fizetését anélkül, hogy valódi munkát végzett volna, és ez csak akkor derült ki, amikor ki akarták tüntetni 20 éves munkaviszonya alkalmából - közölte a bíróságon végződött ügyről a spanyol El Mundo.


Imádják a drága papírzsebkendőt és tusfürdőt a magyarok

Háztartási vegyiáruból és kozmetikumból a kiskereskedelem mintegy 356 milliárd forint forgalmat bonyolított tavaly Magyarországon, 6 százalékkal többet az előző évinél, miközben mennyiségben változatlan maradt az eladás - közölte a Nielsen piackutató vállalat.


Új járatok elindításához keres légitársaságokat a kormány

A következő hetekben jelennek meg az Európai Unió hivatalos lapjában a koncessziós pályázati felhívások a Budapestről a nyugat-balkáni célállomásokra közlekedő légi járatok üzemeltetésére - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).


Dúskál az olajban Venezuela, de WC-papír nincs

Jóváhagyta a venezuelai legfelsőbb bíróság helyi idő szerint csütörtökön Nicolás Maduro államfő rendeletét, amelynek értelmében gazdasági szükségállapot lépett életbe az országban – jelentette pénteken több hírügynökség. A bírói testület nem vette figyelembe, hogy az ellenzéki többségű parlament Maduro január közepén bejelentett rendeletét egy héttel később elutasította.



Újabb külföldi állam bankszámláin kutakodhat a NAV

A Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki ülése alkalmával új adómegállapodást írt alá az unió Andorrával az uniós polgárok andorrai pénzintézetekben elhelyezett vagyonának átláthatósága érdekében – közölte a bizottság pénteken.



Tuti, hogy ez az évszázad hirdetése

Ha azt mondjuk, rendhagyó hirdetéssel fogja a kuncsaftokat ez a váci fitneszklub, akkor nem mondtunk semmit. De akkor sem, ha azt mondjuk, bátor, eredeti, fenomenális, pusztító.


Más cég helyett keverték gyanúba a Reálszisztémát

A Világgazdaság pénteken közölte a hírt, mely szerint szerint több tízmillió forintot bukhattak fejenként azok, akik a Reálszisztéma ígéreteinek bedőlve, vásároltak a brókercéggel a rendőrség gyanúja szerint összejátszó BTel részvényeiből. A Reálszisztéma minden vádat visszautasított, és közölték: nem érintettek semmiféle ilyen ügyben. Utóbb a Világgazdaság is azt írta, a Reálszisztémának tulajdonítottak egy ügyet, amelyben nem a cég tette az ajánlatot, hanem egy másik cég.


Oroszoknak reklámozza Záhonyt a MÁV

A MÁV Zrt. meghívására a záhonyi térségbe látogatott a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa (TSZKT) és az Oroszországi Vasutak (RZD) delegációja február 10-11-én.


Hivatalos: eltűnik az újságárusoktól márciusban a The Independent

Megszűnik a brit The Independent című napilap nyomtatott, valamint annak vasárnapi kiadása, az Independent on Sunday – jelentették be a tulajdonosok péntek délután. Egyelőre nem tudni, mi lesz a lap munkatársaival. A The Independent online változata megmarad, de még kérdéses, hány embert vehetnek át oda.


Zaklatják a munkahelyén? Perelheti a munkáltatót

Zaklatásból sokféle bukkan fel a munkahelyeken, tipikus a titkárnőt „molesztáló” főnök vagy akár fordítva is, de számos egyéb formáit is felbukkannak. Irányulhat védett tulajdonságok (például betegség, női vagy férfi tulajdonságok, életkor) ellen, de más megalázó jellegű magatartás is sértheti az emberi méltóságot. Ne hagyja magát! Az Adózóna megmondja hová forduljon!