Kartellgyanú: megjelentek a GVH emberei egy rakás egészségügyi cégnél
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított hétfőn több egészségügyi cég ellen – közölték kedden.
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított hétfőn több egészségügyi cég ellen – közölték kedden.
MTI
Idén már tizedik alkalommal csaptak össze a világ legkreatívabb építészei, hogy az eVolo Magazin versenyének keretei között értelmezzék újra a felhőkarcolók fogalmát. Döbbenetes alkotások születtek.
Palotai Nándor
A dohányzók nehezebben kapnak munkát, mint a nem dohányzók, és sokkal tovább maradnak munkanélküliek is a kaliforniai Stanford Egyetem orvosi karának friss tanulmánya szerint.
MTI
A Kúria helybenhagyta a másodfokú bíróság döntését, amelyben megsemmisítették a Nemzeti Földalapkezelőnek (NFA) a Mező Vidék Bt.-vel megkötött szerződését – jelentette a Greenpeace.
hvg.hu
A NAV Hajdúnánáson csapott le a fagyasztott termékekre.
MTI
Nemcsak az ötletgazda KDNP képviselői és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszer nem fogja megszavazni a boltzár visszavonását, hanem Balog Zoltán emberminiszter sem – értesült a Népszabadság.
hvg.hu
Sikerült legyőznie az államnak a bankokat a lakossági megtakarításokért folyó versenyben – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Legkevésbé a nőket sikerült meggyőzniük az elmúlt egy évben arról, hogy helyes a vasárnapi munkavégzés tilalma – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az ATV műsorában.
hvg.hu
A csok miatt megugró építkezések miatt akár a külföldön dolgozó szakmunkások hazacsábítására is szükség lehet, de nekik nagyjából az itthon maradtak fizetésének kétszeresét kell kínálni – mondták lakásépítő cégek a Népszabadságnak. Ez akár az itthoni szakmunkások fizetését is magával húzhatja.
hvg.hu
A jegybanktörvény-módosítás javított verziójában benne marad, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) többségi tulajdonában lévő társaságok indokolt esetben megtagadhatják közérdekű adataik kiadását – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
A Magyar Közös Képviselők Egyesülete szerint jogszabályi változások kellenek ahhoz, hogy rendezni lehessen a lakáshotelek vendégei által okozott károkat.
MTI
A GDP és a dolgozók számának növekedését várja a vasárnapi nyitvatartástól egy szakértő.
Világgazdaság
Varga Mihálynak gondoskodnia kell a Forma-1 Magyar Nagydíj és a Red Bull Air Race kapcsán felmerült árfolyamveszteség miatti fizetési kötelezettség rendelkezésre állásáról. Emellett 200 milliót költenek a túraautó- és kamionversenyekre, 180 milliót a Nemzeti Vágtára - derült ki a Magyar Közlönyből.
MTI
Orbán Viktor jelentette be a parlamentben, hogy a rendőrségen és a NAV-nál is nyomozócsoportok alakulnak az offshore-ügy magyar szálainak kibogozására. A miniszterelnök szerint lesznek eredmények is, pláne ha az nemzetközi nyomozószervek is együttműködnek. Nem úgy, mint az osztrák hatóságok, amelyek nem segítettek az MSZP-s érintett ügyében.
MTI
A Pallas Athéné alapítványoknak eredetileg juttatott 266,4 milliárd forintnyi vagyon 2016. március 31-re 267,23 milliárd forintra nőtt, 830 millió forinttal emelkedett – közölték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott alapítványok.
MTI
A Közbeszerzési Hatóság több kifogásolható projektet talált, kettő ügyében feljelentést is tett. De jogorvoslati eljárás indult a Volánbusz Zrt.-vel, a Korányi Projekttel szemben, valamint Medgyesegyháza szennyvízcsatorna-hálózatának felújítása sem zajlott problémamentesen.
MTI
Előzetes szakmai egyeztetéseket hiányol a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Sáling József elnök szerint a vasárnapi nyitvatartásról szóló törvényjavaslat benyújtásánál ismét csak politikai megfontolásokat vett figyelembe a kormány, ráadásul kevés a vasárnapi munkáért fizetendő jelenlegi pótlék és az éjszakai munkavégzés hivatalos visszaállításáról is megfeledkeztek egyelőre.
MTI
Hányszor hallotta már azt az érvet a napelemek széles körű elterjedését segítését elutasító kormányzati potentátoktól, hogy a napelem "túl drága"? Mostantól azt is meg tudja majd határozni, hogy ezek az érvek melyik év adatainak ismeretéből táplálkoznak – mivel a "túl drága" iparági szinten már egyáltalán nem igaz.
hvg.hu
Az euró bevezetése egy-két szinttel emelhetné a közép-európaiak hitelminősítését – írta legfrissebb tanulmányában a Fitch Ratings. És igen, ezt Magyarországra is értik.
MTI
Túlságosan megosztó intézkedés volt, és a szocik politikai tőkét kovácsolhattak volna belőle, ami akadályozta volna a menekültek betelepítése elleni nemzeti egységet – nehéz elhinni, amit olvasunk, de lényegében ezzel indokolja a kormány a boltzár eltörlését.
hvg.hu