Kacsa lehet a közszolgálati dolgozók lelépési pénze
Nem kapnak lelépési pénzt a közszolgálatból önként távozók – írja az ágazat egyik szakszervezetének főtitkárára hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Nem kapnak lelépési pénzt a közszolgálatból önként távozók – írja az ágazat egyik szakszervezetének főtitkárára hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
MTI
Az Otthon Melege az adminisztráció foglya – állítja a Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) a program eddigi tapasztalataira hivatkozva.
hvg.hu
Megvonnák a tartózkodási engedélyt azon külföldi – nem uniós országból érkezett – munkavállalóktól az Egyesült Királyságban, akik nem keresnek évente legalább 35 ezer fontot. Az új jogszabály már áprilisban hatályba léphet, annak ellenére, hogy a kritikusok szerint erősen diszkriminatív.
hvg.hu
95,1 millió forintért vette vissza a csepeli önkormányzat a Kis-Duna melletti volt napközis tábor területét, amelyre 2006-ban még 344 millió forintért adtak el és amire lakóparkot terveztek.
MTI
MTI
hvg.hu
Kiszáll a Café reklám- és kommunikációs ügynökségből, átadja a vezetést és családjával Németországba költözik Gábor Iván.
hvg.hu
Furcsa dolgok derültek ki a szaúdi milliárdosról, aki megszerezte az Orbán Viktor vejéhez köthető cégektől a József nádor téri volt Postabank-székházat.
hvg.hu
Munkavállalóinak 5 százalékát küldi el idén a Banco Santander – pedig a tavalyi évet 5,9 milliárd euró nettó nyereséggel zárta.
MTI
Valótlan információk jelentek meg a sajtóban az MKB Bank eladásával kapcsolatban, amik veszélyeztetik az ügylet sikeres lezárását, csökkenthetik az MKB Bank értékét és ezzel kárt is okozhatnak – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
hvg.hu
David Cameron brit kormányfő hivatala közleményben tagadta, hogy anyagi haszna származna az offshore alapokból, melyek még apjához kötődtek, de arra most sem tértek ki, hogy a múltban ne történt volna ilyen.
MTI
MTI
hvg.hu
11,5 millió forint bírságot kapott pénzforgalmi szabálysértések miatt a Budapest Bank az MNB-től.
MTI
A Kárpáti György Péter érdekeltségébe tartozó New 4 Kft. nyerte a Miniszterelnökség rendezvényeinek megszervezéséről szóló közbeszerzését.
hvg.hu
A szerdai árcsökkentés után, péntektől újabb bruttó 2 forinttal lesz olcsóbb a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.
MTI
Júliustól vissza nem térítendő támogatást ad az Otthon Melege Programban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására. Az induló keretösszeg ötmilliárd forint.
hvg.hu
Három hétre lezárják a ferihegyi repülőtér két kifutópályájának egyikét, mert a Budapest Airport egy vadonatúj műszeres leszállító rendszert telepít a pálya végéhez. A teljes beruházás közel félmilliárd forintra rúg majd.
hvg.hu
Budapestet találták a világ legolcsóbb úti céljának egy újabb toplistán, amelyben a turisták tipikus kiadásai alapján vizsgálták a világ városait. Ez alapján nálunk a legolcsóbb a hotel, de jól állunk a bor és a sör árával is.
hvg.hu
A korábbi hírekkel szemben nem mond le posztjáról az izlandi miniszterelnök, aki a panamai offshore cégek körüli botrány egyik érintettje, hanem „csak” ideiglenesen félreáll.
MTI
A földárverésekből eddig 240 milliárd forint bevételre tehet szert a költségvetés, a további eladásokkal együtt ez pedig akár a 260 milliárd forintot is elérheti – írta a napi.hu, amely szerint 130 milliárdos bevétellel számoltak, így 110-130 milliárd forintos pluszkerethez jutott a kormány.
hvg.hu
Varga Mihály bízik benne, hogy javítja Magyarország hitelminősítői megítélését az IMF–EU-hitel utolsó részletének kifizetése. A miniszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: kedvező lenne, ha Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója, Ciprushoz hasonlóan, Magyarországnak is gratulálna a hitelprogram lezárásához. A piaci szereplők már jobban ítélik meg Magyarországot, az ország gazdasági teljesítményét, mint a nagy nemzetközi hitelminősítők – tette hozzá.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttathatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy a cég nyerje a metrókocsitendert – írta a brit nyomozó hatóság vádiratára hivatkozva az Index. A ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt.
hvg.hu
A kínaiak előszeretettel vásárolnak nálunk lakást – derült ki egy friss ingatlanpiaci jelentésből, mely szerint leginkább a főváros belvárosi kerületei kerültek a külföldi vásárlók érdeklődésének célkeresztjébe.
hvg.hu