Tüntettek Bécsben a magyar nagykövetség előtt

Az osztrák zöldek a paksi bővítés ellen demonstráltak a fukusimai atomerőmű-baleset ötéves évfordulóján. Perényi János nagykövet megértéséről biztosította a tiltakozókat, de azt mondta, a magyar kormánynak szuverén döntése, hogy hogyan határozza meg az energiamixet.



Orbán új bérrendszert vetett fel a cafeteria készpénzesítésével

A béremelésekre akár egy új eszközt is bevethetnek, amelyben az állam lemondana a fizetések egy részének járulékairól, ez tulajdonképpen a cafeteria készpénzesítése lehetne – közölte Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján. Szerinte versenyképességi fordulatra van szükség, részben azért, hogy a külföldre távozó fiatalok hazatérjenek.


Megúszott egy 38 milliós bírságot az OTP

A versenyhivatal szerint átverte az embereket a bank a hitelkártya-használat kamatmentes lehetőségeiről. A bíróság azonban úgy találta, egy olyan személy is részt vett a versenyhivatali eljárásban, aki összeférhetetlenség miatt nem tehette volna meg ezt.


Fény derült az új Star Wars végén szereplő két név rejtélyére

A brit kormány legalább 31,6 millió fonttal, vagyis nagyjából 12,7 milliárd forinttal támogatta a Star Wars decemberben bemutatott új részének elkészítését adókedvezmények formájában, ezért kerülhetett fel két brit miniszter neve is a köszönetnyilvánítások közé a film végén.






Facebook- és Google-adón törik a fejüket Orbánék

A nemzetgazdasági tárcánál új adózási megoldást dolgoznak ki, hogy a hazai netes cégeknek kedvezzenek az olyan multinacionális vállalatokkal szemben, mint a Facebook és a Google. A kormány szerint a két óriás 20 milliárd forintot visz ki az országból adózatlanul. Az ide vonatkozó kormányhatározat a globális internetes vállalatok "adóelkerüléséről" beszél.






Új fizetőeszközt vezetnek be Tokaj-Hegyalján

Hamarosan használatba veszik Tokaj-Hegyalja 27 településén a tokaji dukátot, a helyi fizetőeszközt, amelyet egy az egyben váltanak majd a forinttal - hangzott el a köztévé Híradójában. Aki dukáttal fizet, kedvezményekre számíthat a szerződött kereskedőinél és szolgáltatóinál.


Megint drágul péntektől a tankolás

Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. Az emeléssel a benzin átlagára 311-312 forintra, a gázolajé 313-314 forintra nő.



Fejleszteni kell a BÉT-et

Mivel a jegybank 2020 után visszavonul a vállalati hitelezés támogatásától, és ekkortól jelentősen csökken majd az uniós kasszából leszívható támogatás is, addigra ki kell építeni egy erős, nemzeti börzét. Ezzel indokolja a BÉT, hogy a következő öt évben tőzsdefejlesztés lesz.