A középiskolások fele dolgozik tanulás mellett
A fiúk kétszer több pénzből gazdálkodnak, mint a lányok.
A fiúk kétszer több pénzből gazdálkodnak, mint a lányok.
hvg.hu
Újabb városba, Szekszárdra utazott Orbán Viktor a Modern Városok program keretében, ahol 33-34 milliárd forint értékű fejlesztésekről írt alá megállapodást Ács Rezső polgármesterrel.
hvg.hu
Bevásárolta magát a magyar állam Washingtonba, egy nagy múltú épületet, Alexander Graham Bell egykori villáját vette meg 4,7 milliárd forintnak megfelelő dollárért. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az épület sorsa, mivel magyar részről nem nyilatkoztak az ügyben.
hvg.hu
Februárban már a harmadik hónapja csökkent és több mint egy éve a legalacsonyabb szintet érte el a müncheni ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe.
MTI
Több száz nagyvállalat vezetői támogatták Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását egy kedden megjelent közös nyílt levélben.
MTI
Döntött az Európai Unió Bírósága: nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei, amely rendszerek Magyarországon lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy a munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak béren kívüli juttatást.
hvg.hu
A tavaly nyári és őszi, összesen több mint 700 millió forintos migránsellenes kampány után a kormány november végén újabb kommunikációs gigaprogramot indított, így már valószínűleg meghaladja az egymilliárdot a célra eddig szánt teljes büdzsé – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Ma véget vethet az állami étkezési utalványok monopóliumának az Európai Bíróság – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Kalapács alá került Szeremley Huba borász-üzletember badacsonyi háza és két szőlője is – közölte a Blikk, amelynek a volt milliárdos azt mondta, részben a devizahitele miatt kell megválnia a birtoktól.
hvg.hu
Jóval több átutalást állítottak meg tavaly hazánkban a pénzmosás elleni rendelkezések miatt a hatóságok a korábbiakhoz képest. Az érintettektől csaknem kétszázmilliárd forintot vontak el azért, hogy a büntetőügyek szereplői nehogy eltüntessék a pénzt – írta keddi számában a Magyar Idők a NAV információira hivatkozva.
MTI
Idén sem éri el a közfoglalkoztatottak fizetése az 52 ezer forintot, így már huszonkétezer forinttal visznek haza kevesebbet, mint a minimálbérből élők – írja a Magyar Nemzet keddi számában a Belügyminisztériumtól kapott információk alapján.
MTI
Nagy a munkaerőhiány a szakmában, jelenleg öt-hatezer takarítót keresnek azonnali belépéssel Magyarországon – írta a Népszabadság.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka mintegy 30 milliárd euró, ami bőven a fölött a szint fölött van, ami szükséges ahhoz, hogy stabilan működjön a magyar gazdaság - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója hétfőn a köztévében.
MTI
Hat éve nem látott zuhanást produkált hétfőn az angol font azt követően, hogy Boris Johnson londoni polgármester bejelentette, támogatja Nagy-Britannia kilépését az EU-ból.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy nagy fejlesztési területhez fog hasonlítani Debrecen idén, a reptér mellett például egy egész új városnegyedet alakítanának ki – közölte Papp László polgármester.
MTI
A versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni a következő években, mert a következő 25 év a felzárkózás időszaka lesz – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank hétfői könyvbemutatóján.
MTI
Lassan nem lesz Budapesten olyan üres telek, amelyre nem terveztek társasházat. A beruházók a csoknak köszönhetően sokszor a tervezőasztalról adják el a lakásokat. De hogyan lehet hitelt kapni egy olyan ingatlanra, amely ma még csak papíron lévő ígéret? A Bankmonitor segítségével bemutatjuk, mire kell figyelni.
hvg.hu
Bruttó 4 forinttal nő a gázolaj literenkénti ára, emiatt az üzemanyag ismét 300-301 forintba kerül majd. A benzin ára nem változik, 298-299 forintot kell érte fizetni literenként.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyertes pályázatának köszönhetően a kelet- és közép-európai régióban elsőként Budapest ad helyszínt 2018-ban az Értékpapír Felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) éves konferenciájának.
MTI
Közösen alapít jelzálogbankot az állami kézben lévő MKB Bank a korábban Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Gránit Bankkal.
hvg.hu