Vége az aratásnak: több volt a búza, mint ahogy várták

Az idei aratás zökkenőmentes volt, minden érintett, így a gazdák és a hatóságok is felkészültek a munkára. Az őszi búzát több mint egymillió hektárról vágták le. A hozam meghaladta az 5 tonnát hektáronként, holott előzetesen 4,6 tonnára becsülték.



Mégse lesz állami nagybankunk?

Elmaradhat az állami tulajdonba került MKB Bank és Budapest Bank egyesítése – írja a kormányközeli Napi Gazdaság a Miniszterelnökségtől kapott információk alapján.







Saját pénzügyőreire csapott le a NAV

Szűkszavú közleményben tudatta a NAV, hogy a saját hivatásos állományába tartozó pénzügyőrök ellen indult büntetőeljárás, amelyben maga az adóhatóság is részt vesz.


Maga alatt van a forint

Szerda délután még 308,55 forintot ért egy euró, csütörtök reggelre az érték 309,65-re módosult.


Már havi 200 ezer fixszel kiemelt banki ügyfél lehet bárki

Magyarországon több százezer ember esik bele a bankok úgynevezett prémium ügyfélkörébe, de jó részük nem is tud róla, így nem is él a kínált lehetőségekkel. Ennek a kritériumait ugyanis egyes bankok időről időre gyengítik is, közben pedig a szolgáltatások körét semmivel sem csökkentik. A prémium ügyfelek továbbra is akár költségek nélkül juthatnak hozzá olyan extrákhoz, amelyek nem csak a kényelmüket, de megtakarításaik hozamait is szolgálják. A Bankmonitor.hu feltárta, mit kell teljesíteni egy prémium ügyfélnek, és mit is kaphat akár bármiféle többletköltség nélkül.


A szemünk előtt zajlik az újabb géprombolás

Az Uber csatája a taxisokkal és az Airbnb összeütközései a városokkal egyaránt azt jelzi, hogy a megosztásra alapozott új gazdasági modell erős érdekcsoportok tyúkszemére lépett. A zsigeri válaszreakcióknál tartunk, megy a szétadóztatás, a különszabályokba kényszerítés és a jogi ellehetetlenítés, ami hosszabb távon zsákutcának tűnik.


Most egyezkedik a kormány a hipermarketadóról Brüsszelben

A kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos azt mondta, szeptemberben fogják módosítani a rendeletet a hipermarketadóról, most pedig épp egyezkednek Brüsszellel a mértékéről. A biztos azt is sejtette, hogy vannak még ötletek komolyabb adóztatásra is.





Még több munkás kell Németországnak

A német vállalatok növelnék a foglalkoztatást, júliusban rekordszintre emelkedett a Bundesagentur für Arbeit (BA) német szövetségi munkaügyi hivatal munkaerő keresleti indexe - közölte a BA a hivatalos foglalkoztatási adatok csütörtöki megjelenése előtt.