Újabb brókerbotrány: futhatnak a pénzük után az ügyfelek

Csak a dolgozókat engedik be a Hungária Értékpapír épületébe. A brókercég engedélyét csütörtök este függesztette fel a jegybank, és egyből büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Ez nem olyan nagy brókercég, mint a Buda-Cash, de ettől még néhány ügyfélnek valószínűleg fájni fog az újabb ügy. Beszéltünk olyan ügyféllel is, akinek a Buda-Cashnél szintén bennragadtak az állampapírjai.


Nem félti már annyira az eurót a Fitch a görögöktől

Továbbra sem kizárt Görögország távozása az euróövezetből, és egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a valutauniós gazdaságot, rendszerszintű válságot azonban ma már nem okozna - vélekedett pénteken Londonban ismertetett elemzésében a Fitch Ratings.






5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban

Az ipari termelés volumene januárban 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest pedig 4,3 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint - közölte első becslését pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


A Fidesz könnyedén túltette magát óriási baklövésén a Buda-Cash ügyében

Elismeri a Fidesz, hogy névazonosság miatt összekevertek két Gyarmati Jánost (egyikük – mint azt a HVG e héten megírta – a mostani Buda-Cash, a másik az évekkel ezelőtti Globex-ügyben érintett), de ez nagyobb megrázkódtatást nem okozott sem Rogán Antalnál, sem Varga Mihálynál. Kiderült, utóbbi a sajtóból szerzett infók alapján nyilatkozott – számolt be róla az Index.



Az MNB likviditási kölcsönt nyújt az OBA részére

A jegybanki kölcsön összege nem haladhatja meg a 107,12 milliárd forintot, folyósítására a jogszabályi előírások és a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntése alapján három hónapos futamidővel, változó kamatozással, a mindenkor érvényes jegybanki alapkamattal és állami készfizető kezesség mellett kerülhet sor.


MN: Az online kasszákon át puhulhatnának a nyitva tartási szabályok

Az online pénztárakon keresztül érkező forgalmi adatok ismeretében utólag enyhíthetnek a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos szabályozás egyes pontjain. Mindezt az érintett szakmák képviselőjének lobbizása is befolyásolhatja még – írja a pénteki Magyar Nemzet. Konkrétumokat azonban nem tudni.


3,6 százalékkal nőtt a GDP 2014-ben

Tavaly 3,6 százalékkal, azaz még az előzetesen közölt 3,5 százalékosnál is nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.



Pert indott egy állami bank a Lánchíd Palota miatt

Ma kezdődik a Lánchíd Palotával kapcsolatos per. A napi.hu szerint az épületet korábban kibérlő állami Eximbank nagyfokú értékaránytalanságra hivatkozva kihátrálna a tízéves bérletből és a polgári per mellett büntetőfeljelentést is akarnak tenni a pénzintézet korábbi vezetői ellen, a szerződést ugyanis még ők kötötték.


Újabb brókerházat kaszált el az MNB

Az MNB ma közzétett végzéseiben részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, s felügyeleti biztost rendelt ki az intézményhez.


Orbán Viktor: Nem elégedettek velünk az emberek

Ha valamihez kétharmad kell, akkor egyeztetünk az ellenzékkel, ha van támogatás, meglesz, ha nincs, akkor "mindig más megoldást kell találni" – fogalmazott Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A kormányfő azt mondta, reklámadó lesz, az útdíjjal kapcsolatos kompenzáción pedig dolgoznak. A Buda-Cash-botránnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, neki is hiányzik, hogy még senki kezén nem kattant a bilincs.


305 forint egy euró reggel

Kicsit erősödött a forint csütörtök estéről péntek reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.