Erste-vezér: A kormány nem léphet vissza a bankadócsökkenésről

Csak az Orbán-kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közötti megállapodás végleges, miszerint törvény születik a bankadó 2016-2019 közötti csökkentéséről, így ettől a kötelezettségétől a magyar kormány már nem léphet vissza – így nyilatkozott a HVG-nek a megállapodást összehozó osztrák Erste bankcsoport elnök-vezérigazgatója, Andreas Treichl. Arról viszont még folynak a tárgyalások – mondta –, hogy a kormány és az EBRD milyen feltételekkel szerez 15-15 százalékos részesedést a magyarországi Erstében.



Kevesebb turista választotta Oroszországot

Tavaly valamivel több mint 2,5 millió külföldi turista látogatott Oroszországba, 3 százalékkal kevesebben az egy évvel korábbihoz képest. A magyar turisták száma némileg nőtt.







Rég volt ilyen, jó hír jött az orosz gazdaságból

Idei csúcsára erősödött pénteken napközben a rubel a dollárhoz és az euróhoz képest annak hatására, hogy stabilizálódott a kőolaj ára és az Európai Központi Bank (EKB) ezer milliárd eurós gazdaságélénkítő tervet ismertetett csütörtökön.


Újabb régi vállalat tűnik el a budapesti tőzsdéről

Március 5-én eredményesen lezárult a Molnak a TVK részvényekre tett nyilvános vételi ajánlattétele, így a Mol részesedése 99,1 százalékra nőtt a TVK-ban - közölte a társaság. A Mol élni kíván vételi jogával az összes, tulajdonába nem került részvényre, ez pedig a részvények automatikus kivezetését eredményezi a Budapesti Értéktőzsdéről.


Kirúgták a szlovén rossz bank vezetőségét

A szlovén kormány pénteken leváltotta a nem teljesítő hitelek átvételére két évvel ezelőtt létesített úgynevezett rossz bank teljes vezetőségét és újat nevezett ki, valamint csökkentette a menedzsment juttatásait – közölte a szlovén közszolgálati televízió.


A Hungária Értékpapír vezetőinek is javasolták, előbb tálaljanak ki az MNB-nek

Egymilliárd forintos veszteség miatt folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében – tudta meg a hvg.hu. A cégvezetőknek – információink szerint – azt tanácsolták, hogy az eljárás megindulása előtt menjenek előre és forduljanak a MNB-hez. Az ügyészség az őrizetben lévők közül hárommal szemben kéri a bíróságtól az előzetes letartóztatás elrendelését, a negyedik ember esetében megelégedne a lakhelyelhagyási tilalommal.


Március 19-ig remélhet az Erste

A Fővárosi Ítélőtábla elhalasztotta a másodfokú határozat kihirdetését az Erste Bank magyar állam ellen indított forintalapú szerződésekkel kapcsolatos perében.



Norvégia marad bálnagyilkos

Az idén is 1286 csukabálnát ölhetnek meg Norvégiában - ennyi a kvóta, miközben a bálnavadászatot 29 éve moratórium tiltja.


Csatát vesztettek a kinizsisek

Ki akart menekülni a takarékszövetkezeti integrációból a Kinizsi Bank több kisrészvényese, még a bank akkori bankvezető és nagytulajdonos vallomása is őket erősítette, de a bíróság első fokon elutasította keresetüket.



Volt pénzügyminiszterek meghallgatását javasolja a Fidesz a Buda-Cash ügyben

A parlament gazdasági bizottságában hallgatná meg a Fidesz a Buda-Cash-ügy miatt a szocialista kormányok három pénzügyminiszterét, László Csabát, Draskovics Tibort és Veres Jánost, továbbá Antali Károlyt, a Buda-Cash volt felügyelőbizottsági (fb) elnökét és Farkas Ádámot, a pénzügyi felügyelet korábbi vezetőjét.


Nyugdíj: a kivándorlástól is csak rosszabb lesz a helyzet

Azért is sürgető a minél előbbi nyugdíjreform megvalósítása, mert az alacsony születésszám mellett a folyamatos kivándorlás is veszélybe sodorja a társadalombiztosítást, emiatt peidg 2030 után jelentősen romlani fog a nyugdíjasok helyzete - figyelmeztet a Népesedési Kerekasztal.


Orbán: A közmunka kiütötte a szocializmust, jöhet a teljes foglalkoztatottság

Orbán Viktor szerint a segélyezés közmunkára cserélésével véget ért itthon a szocializmus, és három másik reformmal együtt igazi áttörést sikerült elérniük ezzel. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pénteki gazdaságpolitikai fórumán arról is beszélt a Budapest Kongresszusi Központban, hogy nem tartják lehetetlennek a teljes foglalkoztatás elérését 2018-ra. Orbán a mostaninál jóval kevesebb embert kötelezne adóbevallás készítésére, ehhez pedig szerinte nem lelkizni, hanem cselekedni kell az adóeljárások közelgő átalakításánál.