Jó negyedévet zárt tavaly év végén az OTP

Az OTP Bankcsoport a tavalyi utolsó negyedévben 10,928 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami felülmúlja az elemzői várakozásokat, és több mint 7,5-szerese az előző év azonos időszaki nyereségnek, 2014 egészében azonban 102,258 milliárd forintos veszteséget szenvedett el az OTP, a 2013-as, 64 milliárdot meghaladó plusz után.







305 forint egy euró este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön.


Ombudsmanhoz fordultak a volánosok

Az Alapvető Jogok Biztosához fordult a Balaton Volán Alkalmazotti Szakszervezete és a Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége a buszvezetők korkedvezménye ügyében – közölték szakszervezetek csütörtökön.


A lengyeleket ajánlják Matolcsyék figyelmébe londoni elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint a lengyel jegybank a héten "elhamarkodottan" nyilvánította befejezettnek monetáris enyhítési ciklusát, és ennek tanulságát a Magyar Nemzeti Banknak is le kell vonnia, sőt a lengyel lépésnek akár közvetlen kamatpolitikai következményei is lehetnek az MNB-re.


Megkapta a Kúria ítéletét az OTP

A Kúria hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság azon ítéletét, amelyben az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank keresetét teljes egészében elutasította.


Szijjártó meghirdette a déli nyitást

Szijjártó Péter előterjesztésben javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy július elsejével induljon el a déli nyitás stratégiája, amelynek fókuszában Afrika és Latin-Amerika áll.


256,9 milliárd volt az államháztartás februári hiánya

Az államháztartás központi alrendszerének februári hiánya 256,9 milliárd forint volt, ez jóval kevesebb a tavaly februári 407,9 milliárd forint összegű deficitnél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu oldalon.




Kartellügyekben érintett cégek híznak az útépítési milliárdokon

Hét nagy cég fölözi le a közút-felújítási pályázatokat - írja a Figyelő. Az utóbbi években kizárólag ezek a vállalatok - köztük van a Közgép is - indulnak a tendereken, a kisebb cégeknek esélyük sincs beleszólni a nagyok versenyébe. A Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt ötüket már megbírságolta a korábbi években, de a Magyar Közút szerint ilyen gyanú most nem merült fel. Az útépítési piac jövője azonban bizonytalan; kérdéses, mennyi uniós forást lehet majd lehívni, illetve a Simicska-Orbán háború is felboríthatja az erőviszonyokat.


"Kivételes konszolidációról" írt könyvet Matolcsy

A jegybank közgazdasági és monetáris politikai szakmai könyvsorozatot indít a jegybank. Az első kötetet Matolcsy György, az MNB elnöke jegyzi. A könyvet csütörtökön mutatták be. Matolcsy György itt azt mondta, hogy szerinte van magyar modell és működik is.




Figyelő: Elmutyiztak egy gellérthegyi luxusingatlant

Potom áron adott el egy gellérthegyi luxusingatlant a Szíjj Lászlóval kapcsolatban álló zavaros hátterű Tief Terrának a főváros, írja a Figyelő. A lap szerint az adásvételt rekordgyorsasággal zavarták le, valódi versenytárs nélkül vette meg a külföldön bejegyzett cég és a pletykák szerint a Duna-Aszfalt Kft. tulajdonosának villája épül a telken, a kivitelező pedig Mészáros Lőrinc vállalata.