Amerikaiakkal növelnék a paksi atomerőmű biztonságát

Kutatás-fejlesztési együttműködésről írt alá megállapodást az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az amerikai Electric Power Research Institute (EPRI), amely az MVM szerint a paksi atomerőmű hosszú távú biztonságos üzemeltetéséhez is hozzájárulhat.





Jó hír jött Magyarország legfontosabb piacáról

A szolgáltatóipari teljesítmény javulásának köszönhetően héthavi csúcsra emelkedett februárban a német összetett feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index – közölte pénteken a londoni Markit gazdasági kutató intézet.


Ráfekszünk a sógorokkal a halakra, vadakra

A horgászat, halászat és akvakultúra területén szorosabbá teszi az együttműködést és a közös érdekképviseletet az EU szervezeteiben Magyarország és Ausztria – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.




Toborzásba kezdett a Tesco a vasárnapi zárva tartás miatt

Diák- és részmunkaidős állásokat hirdetett meg pénteki és szombati napokra a Tesco a szabad vasárnapra hivatkozva – írta a Magyar Hírlap. A lap egy birtokába jutott belső levelezésre hivatkozva azt írta, a Tesco szerint a kormányzati döntés miatt "megerősített létszám szükséges".


Nyolchavi prémiumot kaphat sok minisztériumi dolgozó, ha ügyes

Ha a 2007-2013-as uniós ciklus forrásainak legalább a 90 százalékát lehívja Magyarország, az ebben érintett munkavállalók akár nyolchavi prémiumot is kaphatnak – derült ki a Napi Gazdaság szerint a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.


Nagy dologra készülhetnek ma a Wizz Airnél

Akár napokon belül sor kerülhet a Wizz Air elsődleges részvénykibocsátására, a cégnél ma rendkívüli közgyűlést tartanak – írta a Napi Gazdaság. A társaság egyelőre keveset kommunikál, ám a lap szerint a piacon sorra jelennek meg a kibocsátással kapcsolatos hírek, pletykák.


Áll a bál a kürtőskalács körül, osztrák étellé válhat

Bíróságon folytatódik a hazai vita a kürtőskalács európai hagyományos különleges termékké nyilvánítása ügyében – írta a Magyar Nemzet. Az illetékes szakmai szervezet a lap szerint azt fontolgatja, hogy Ausztriában regisztráltatja a süteményt.



305 forinton jegyzik reggel az eurót

Nem változott érdemben a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek kora reggelre a csütörtök esti jegyzésekhez képest a bankközi piacon.


Drágábban tankolhatunk mától dízelt

Bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol, a benziné nem változott. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 370-371 forintra nőtt, a benziné 347-348 forint maradt.




Görög kormány: az eurócsoporté a döntés

Az eurócsoporté a döntés arról, hogy elfogadják-e az euróövezeti keretmegállapodás hat havi meghosszabbítására csütörtökön tett görög javaslatot - reagált a görög kormány arra, hogy a német pénzügyminisztérium azonnal elutasította a görög kérelmet, mondván, az nem jelent "lényegi megoldást".


53,8 milliárd forint lett a januári hiány

Az államháztartás részletes adatai megegyeznek a február elején közölt előzetes számokkal, az államháztartás központi alrendszerének januári hiánya 53,8 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormány.hu portálon.


Megszületett a bérmegállapodás a MÁV-nál

A MÁV-csoport vezetősége megállapodott a szakszervezetekkel arról, hogy átlagosan 3,4 százalékkal emelik a vállalatcsoport körülbelül 35 ezer dolgozójának keresetét – közölték csütörtökön.