10 százalékkal több földgázt vár Magyarországon át Ukrajna

Ukrajna azzal számol, hogy péntektől 10 százalékkal, napi 5 millió köbméterről 5,5 millió köbméterre nő a Magyarországon át érkező földgáz mennyisége - közölte az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó társadalmi kapcsolatokért felelős illetékese.



Ingyen kaphatnak orosz gázt az ukrajnai szakadárok

Oroszország készen áll ingyen gázt szállítani az ukrajnai szakadár területekre – jelentette be kedden az orosz miniszterelnök Moszkvában. Dimitrij Medvegyev ezt azzal indokolta, hogy az ukrán hatalom nem változtatott korábbi döntésén, és a szakadárok területein továbbra sincs gázellátás.



Mire jutott Vida Ildikó NAV-elnök a korrupcióval?

Meglepődéssel indult, kínos csönddel ért véget az adóhatóság sajtótájékoztatója, amelyen azt tudakoltuk, hogy mi a helyzet a kitiltási listára rákerült Vida Ildikó által vezetett vizsgálattal. Válaszra sem méltattak, amikor azt kérdeztük, mikor hozzák nyilvánosságra a vizsgálat eredményét.


Nőttek a tévés reklámköltések tavaly, megfordult egy ötéves trend

Ötéves csökkenés után tavaly újra emelkedtek a magyarországi televíziós reklámköltések – mondta a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az EY közös felmérésének eredményeit bemutató csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács Krisztián, a MEME elnöke.


Négyfajta levelet küldhetnek a bankok, márciustól lehet figyelni a postát

A kereskedelmi bankok március elejétől április végéig küldik ki a devizahiteles ügyfeleknek az elszámolásokról a leveleiket, a devizahitelesek a hiteleik és az ehhez kötődő élethelyzetük négy alaptípusa alapján eltérő tartalmú levelet kapnak – hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetőinek csütörtöki háttér tájékoztatóján.


Na mire kattantak rá megint Matolcsyék? Persze, hogy erre: 人民幣

Ahol Matolcsy megjelenik, ott szárba szökkennek a keleti ügyek: a jegybankunk jüanprogramot indít a kínai újév első napján. A jüant a Kínai Jegybanktól kapjuk hozzá. Jön a budapesti jüankezdeményezés, és a devizatartalékunkat jüanra is válthatnánk. Legalábbis mintha kacérkodnánk vele.


Jöhet a Tesla a Déli Áramlat helyett, Putyinnak mi prezentálhattuk

Magyarország a Déli Áramlat lefújása után a hazai kezdeményezésű Tesla projekt keretében importálhatna orosz gázt 2018 után – írta a Világgazdaság, amely szerint a projekt részben a Déli Áramlat terveire alapozna. A VG úgy tudja, hamarosan intenzív tárgyalássorozat indul a Tesla érdekében, az első fontos megbeszélés hétfőn lesz.





Kevésen múlt: az Aldi kinyithat, a Tesco nem

Érdekes helyzeteket szülnek a vasárnapi nyitva tartás tilalmáról szóló szabályok: a budapesti Astoria közelében működő Aldi továbbra is nyitva tarthat majd, de a nem messze lévő, a kiskörút másik oldalán található Tesco Expressz nem – írta a Világgazdaság.


Figyelő: Alig áll szóba egymással Varga és Matolcsy

Matolcsy–Varga-háborúról ír a csütörtöki Figyelő. A cikk szerint az MNB-elnök és a miniszter közötti kommunikáció a minimálisra szorítkozik. Legutóbb az ÁKK új vezetőjének kinevezésénél kerültek konfliktusba. Varga jelöltje a Simor-féle jegybankban is szerepet vállaló Kármán András lett volna, végül azonban a Matolcsyhoz közelebb álló Barcza György futott be.



Orbán utakat ígért, de lóvá tette választóit és embereit is

Tavaly, a választási kampányokban Orbán Viktor amerre járt, új főutat, autópályát, hidakat ígért. A miniszterelnök 2-3 ezermilliárd forintnyi beruházási költséget tárazott ki Fertődtől Salgótarjánig, miközben már tudnia kellett, ezekre Brüsszelből támogatást legfeljebb 400 milliárdig számolhat. Mostanra Egertől Sopronon át Zalaegerszegig a legtöbb megyeszékhely helyi, kormánypárti politikusai is rájöttek, hogy Orbán átejtette őket.