Olyan könnyen kereshet pénzt, ahogy nem is gondolta volna

Ki ne örülne egy kis pluszpénznek, főleg úgy, hogy nem kell megszakadni? A közösségi vállalkozások, különböző alkalmazások olyan lehetőségeket nyitottak meg az átlagemberek előtt is, melyekről korábban álmodni sem lehetett. Pénzt lehet keresni azzal, ha csak zenét hallgatunk vagy kérdőívet töltünk ki. Hosszabb távon viszont korántsem biztos, hogy a dolgozók jól járnak.


Az ország, ahol egy köteg óvszer 200 ezer forintba kerül

Venezuelában úgy néz ki, egyre rosszabbul mennek a dolgok. A gazdaság teljesítménye idén 7 százalékkal zsugorodhat, rengeteg termékből hiány van. Most óvszerből és fogamzásgátlóból alakult ki hiány, a feketepiacon egy 36 darabos óvszercsomagért 200 ezer forintnyi helyi pénzt is elkérnek.


Nagyon belassul a magyar növekedés az EB szerint

Az Európai Bizottság téli gazdasági előrejelzése szerint 2015-ben és 2016-ban is lassabb lesz a gazdasági növekedés Magyarországon, mint korábban várták. Ugyanakkor a költségvetési hiány idei mértékét szintén lefelé módosította az EB. A tavalyi évben 3,3 százalékkal növekedhetett a GDP, ám ebben döntően egyszeri elemek játszottak közre. Az államadósság csökkentése emellett pedig csak nem akar összejönni.


Kamatot emelt az ukrán jegybank

Az ukrán jegybank péntektől 14 százalékról 19,5 százalékra emeli az alapkamatot, hogy elejét vegye a pénzügyi összeomlásnak, amit egyebek között az okozott, hogy az ország keleti felében zajló háborús események miatt részben leállt a gazdaság.


Az új földtörvény pirosat mutat a zöldmezős beruházásoknak

Bár Magyarország stratégiai célja, hogy a régió vezető befektetési célpontjává váljon, a jogi szabályozási környezet egyelőre nem teremt ideális feltételeket zöldmezős beruházások megvalósításához – mutat rá a KCG Partners Ügyvédi Társulás. Az ügyvédi iroda szakértői szerint sem az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény végrehajtási rendelete, sem pedig az új földtörvény tavaly májustól hatályos rendelkezései nem könnyítik meg a befektetők dolgát, akik a jelentős adminisztrációs terhek mellett sokszor találják magukat jogi ellentmondások között.


NGM: Nem támogatható a NAV-dolgozók életpályamodellje

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem támogatható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr dolgozóinak életpályamodellre vonatkozó követelése, ezért a nemzetgazdasági tárca nem tárgyal a NAV alig negyedét kitevő pénzügyőrök szakszervezetének a követeléséről.


Szijjártó: Beszéltem a BMW-vel és nem jönnek

Szijjártó Péter a Figyelőnek adott interjúban elárulta, hogy tárgyalt a BMW-vel, de közölték, hogy nem nyitnak gyárat Magyarországon, Európában sem. Azt is elmondta, hogy Putyin csak egy délutánra jön, és csak Orbánnal és Áderrel találkozik.


Gyengüléssel nyitott a forint

Szerda estéről csütörtök reggelre gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.




Csökkent a nyersolaj ára

Csökkent a nyersolaj világpiaci ára szerdán az utóbbi napok csaknem 20 százalékos áremelkedése után.



Orbán: rugalmas gázszerződést kell kötni Oroszországgal

Rugalmas, akár időben is meghosszabbítható gázszállítási szerződést kell kötni Oroszországgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a HírTV Magyarország élőben című műsorának nyilatkozva szerda este, a Fidesz-KDNP mezőkövesdi évadnyitó frakcióülését megelőzően.



Négyéves reformterv kidolgozására tett javaslatot a görög kormányfő

Egy névtelenül nyilatkozó görög kormányzati forrás tájékoztatása szerint Alekszisz Ciprasz felvetette Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy Görögország és az Európai Unió dolgozzon ki együtt egy, reformokra és pénzügyekre vonatkozó tervet a 2015 és 2018 közötti időszakra.


Kiemelt beruházás lesz a Párizsi Udvar

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a hatósági ügyintézés szempontjából a budapesti Párizsi Udvar beruházást, amelyet a fejlesztők szállodává alakítanak - a kormányrendelet tervezete szerdán került fel a kormány honlapjára.


Túljutott az első rostán az MVM-Mol szlovák áramcégre tett ajánlata

Négy működő és két épülő blokkal bővülhet az MVM érdekeltségébe tartozó nukleáris alapú áramtermelési portfólió, ha sikerül megvásárolni a szlovák villamosművek részvénycsomagját. Az MVM részvételével alakult konzorcium ajánlatát érdemben értékelendőnek ítélte az Enel - mondta Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.




Kevesebbet etetik a zalai vadakat, lelőni is nehezebb őket

Az enyhe tél miatt a nagyvadak etetésére az idén valószínűleg kevesebb takarmányra lesz szükség, az állomány várhatóan jó kondícióban vészeli át a telet Zala megyében, az időjárás viszont megnehezíti a társas nagyvad vadászatokat, ezért csökkenhet a társaságok bevétele - mondta Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője.