Egy kigolyózott trafikos nyert, de hányan vannak így nyeregben?

Az európai emberi jogi bíróság egy volt trafiktulajdonos javára döntött a trafikok erőszakos elvétele miatt, mégsem ütőkártya ez a sok ezer kisemmizett dohányboltosnak. Csak azok remélhetnek egyenként sok millió forintot, akik ügyüket már a magyar vagy az emberi jogi bíróságra vitték. Úgy százan lehetnek. Nekik igazából sok dolguk nincs, pénz áll a házhoz, és viszonylag hamar.




Gond lehet a hazai netbankoknál – ki nem találná, miért

Több pénzintézet internetbanki szolgáltatásaival is gondok voltak hétfőn – írta a Pénzcentrum, amely szerint a devizahiteles elszámolások elvégzésére több dolgozót állítanak rá a bankok, ezért lassabban oldódhatnak meg az informatikai problémák.





Mélypontjára zuhant a rubel

Egyhavi mélypontjára süllyedt az orosz rubel árfolyama kedden a dollárhoz és az euróhoz képest az olajárak kitartó és erős gyengülése miatt.




Fecskék árasztották el a MÁV-kocsikat – fotók

Eddig 341 elővárosi vasúti kocsit újított fel a MÁV-Start, ezek közül 150-ben új, fecskés mintával díszített belső teret alakítottak ki. A társaság szerint idén újabb 106 kocsinak lesz fecskés a belső tere, sőt, már az első fecskés mozdony is szolgálatba állt.



Gyengült a forint délelőttre

Délelőtt tíz órakor az eurót 318,11 forinton, a dollárt 269,17 forinton, a svájci frankot 264,86 forinton, a japán jent pedig 2,2747 forinton jegyezték.


Fölfelé vánszorog a forint

Reggel hét órakor az eurót 317,62 forinton, a dollárt 268,57 forinton, a svájci frankot 264,49 forinton, a japán jent pedig 2,2632 forinton jegyezték.


Nincs vége a brókerbotránynak, újrakezdődik a Kulcsár-per

Iratismertetéssel folytatódik a Fővárosi Törvényszéken ma a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás miatt több mint egy évtizede indult eljárás megismételt elsőfokú büntetőpere, amely többek között szakértő halála, bírósági ülnökök életkor miatti távozása és vádiratok egyesítése miatt húzódik. Elsőfokú ítélet hozzávetőleg fél év múlva várható.


Így tegyen jót a magyarokkal a német állam

Óránként az eddigi bér duplája, 2800 forint illeti meg azt a kamionsofőrt, aki Németország területére lép, még akkor is, ha magyar fuvarcégnél dolgozik. Az év elején bevezetett német törvény mégsem okozhat örömet a sofőröknek, mert a magyar munkahelyük nem bírja el a jóval magasabb fizetést. Egy munkavállaló így havonta akár 200 ezer forint költségnövekedést jelent a munkahelyének. Ezért a magyar fuvarcégek rá vannak kényszerítve, hogy ügyeskedjenek – és ők ügyeskednek.


Hiába húzott bele estére a forint

Hétfő délutánról estére erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, de napi szinten még így is gyengült a magyar deviza.