Gázvita: Átmeneti téli csomagot kap Ukrajna Oroszországtól

Végleges megállapodás nem született, március végéig szóló "átmeneti téli csomagról" egyezett meg kedden Brüsszelben az energiaellátás biztonságát szavatolni hivatott tárgyalásokon Günther Oettinger energiaügyi biztos, Jurij Prodan ukrán és Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter – közölte az estig tartóegyeztetések után Oettinger.






Az ellenzék szerint semmin sem segítenek az adótörvények

Az EGyütt-PM, az LMP és a Jobbik is bírálta a kedden benyújtott adótörvényeket. Az Együtt-PM szerint a Fidesz nem váltja be az ígéreteit, az LMP szerint a kormány nem tesz eleget a problémák enyhítéséért, a JObbik pedig sokkal radikálisabb megoldásokat javasol.


Jóval 307 forint alatt jegyzik az eurót

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollárhoz és a jenhez képest viszont enyhén gyengült a forint délelőtti jegyzéseihez képest a nemzetközi devizapiacon.


Mégis mindenki pályázhat a hűtőpénzre

Bár korábban csak a nyugdíjasok és a nagycsaládosok pályázhattak, az NFM jövő hétfőtől megnyitja a hűtőgépek energiahatékony lecserélésére vonatkozó pályázatot minden magyar ember előtt.




Jogerős a Budapest Bank elleni devizahiteles ítélet

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában helybenhagyta a Budapest Fejlesztési és Hitelbank Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.


Jogerős az FHB Jelzálogbank elleni ítélet

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában jóváhagyta a Fővárosi Törvényszék szeptember 12-én, az FHB Jelzálogbank Nyrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a hitelintézet magyar állam ellen, az általános szerződési feltételekhez kapcsolódó vélelem megdöntése iránti keresetét.



Itt a jövő évi adócsomag: jön az internetadó

Sajtótájékoztatót tartott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adócsomagról. Egykulcsos személyi jövedelemadó még nem jön, a házasságkötést viszont adókedvezménnyel ösztönzik, folytatódnak a foglalkoztatást ösztönző programok. A különadók maradnak, sőt, a távközlési adó kiterjesztését javasolják: az internetszolgáltatókat is bevonják a körbe. A kitiltásos botrányra érkező egyik kérdésre Varga elmondta, hogy Vida Ildikó NAV-elnökkel olyan megállapodást kötött, amely szerint minden, a munkavégzését befolyásoló döntésről tájékoztatást ad, és a miniszter szerint eddig még nem kapott semmilyen ilyen információt.


Drágulhat a kakaó az ebola miatt

Komoly veszélyt jelentenek a nyugat-afrikai kisgazdálkodókra a kakaó árának ciklusos változásai, ám az édességipar új beruházásokkal igyekszik a termelést hosszú távon hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tenni - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) és a GeoTraceability természeti erőforrás-kutató cég közös elemzéséből.


Nőtt az államadósság az EU-ban

Mind az eurózónában, mind az Európai Unió egészében csökkent tavaly a GDP-arányos költségvetési deficit, az államadósság ugyanakkor mindkét övezetben növekedett - közölte kedden az Eurostat.


Saját gyártású IC-kocsikat állított forgalomba a MÁV

Magyar fejlesztésű, a szolnoki telephelyen gyártott két IC+ vasúti kocsit állított tesztüzembe a MÁV. A kocsik a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza-vasútvonalon, aztán a soproni és szombathelyi, később a pécsi, kaposvári és dombóvári, majd a Miskolc, Nyíregyháza IC vonalon is járnak majd.


Másodfokon is pert vesztett az UniCredit Ingatlanlízing

A bíróság elutasította a felperes pénzintézetnek azt a kérelmét, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához, és nem egészen 580 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.


Alulmaradt az állammal szemben a Cetelem

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, teljes egészében elutasította a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Cetelem Bank Zrt. keresetét kedden.