Matolcsyék hozzányúlnának a banki átutalásokhoz is

Felgyorsítanák az átutalásokat, leegyszerűsítenék a bankváltás folyamatát, és csökkentenék az átutalások díjait is rövid távon – közölte a július óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) százszázalékos tulajdonában működő Giro Zrt.


Tiltakoznak az internetadó ellen a kábeltévések is

Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet-, kábeltelevízió-, és telefonszolgáltatást.


MOSZ: 15 százalékkal csökkenhetnek a cafeteria-keretek

A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint a 2015-ös adótörvények tervezete - amiről a munkavállalók képviselivel előzetesen nem egyeztettek - egyes pontokon komoly érdeksérelmekkel jár a munkavállalók számára. A bérből és fizetésből érőket leginkább a béren kívüli juttatások adóterhének jelentős emelése fogja sújtani.



Visszavonatná az internetadót a Telekom, Telenor és Vodafone

A magyarországi hírközlési szolgáltatókat, többek között a Magyar Telekomot, Vodafone-t és Telenort is tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) álláspontja szerint az internetadó ellehetetlenítené a magyarországi digitális fejlődést, ezért a tervezet visszavonását kérik a kormányzattól - közölte a szervezet szerdán.



Senki nem akar pénzt kölcsönadni Orbánéknak

A keddi nap után szerdán is zavar mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ állampapír-aukcióján. A tegnapi napon a szervezet a 40 milliárd forint helyett a gyér érdeklődés miatt csak 20 milliárdot tudott bevonni, a mai napon pedig olyan kevés ajánlat érkezett, hogy lefújták az egész forrásbevonást.



Vargának hirtelen eszébe jutott, van itt nagy adócsalás

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés szünetében elmondta, hogy a kormány szerdán megvizsgálta az egyik nagy amerikai étolajgyártó cég áfacsalással kapcsolatos jelzését, a NAV pedig már intézkedett az ügyben. 2 milliárdos kárt állapítottak meg, többen vizsgálati fogságban vannak. A miniszter emellett arra kérte az amerikai nagykövetséget, hogy ha a továbbiakban tudomásuk van az adóhatóság munkáját segítő információkról, akkor hozzák nyilvánosságra azt.


Rogánék csendben megágyaztak a Déli Áramlatnak egy módosító szerint

A gazdasági bizottság módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné, hogy Magyarországon belekezdjenek a Déli Áramlat - hivatalosan leállított - projektjébe. A módosítás szerint olyan gázipari cég is építhetne vezetéket Magyarországon, amelynek nincs szállítási rendszerüzemeltetési engedélye. Ezzel könnyű lenne megkerülni az EU-t és minden más nemzetközi testületet.




Két vasazóra is lecsapott a NAV Budapesten

Összesen harmincnégy tonna fémhulladékot adott le idén engedély nélkül egy férfi. Azután bukott le, hogy az adóhatóság pénzügyőrei megállították a teherautóját Budapesten. Egy másik helyen is jártak a NAV-osok, ott több mint 400 kiló rézkábelt foglaltak le – közölték szerdán.


Internetadó felső korlátja: érdekes hírjavítást adott ki az MTI

Az MTI hírjavítása úgy értelmezhető, hogy az internetadó felső korlátja csak a hívószámról indított hívások, küldött üzenetek után érvényesül. Az Együtt-PM firtatja, honnan szerezte a nemzeti hírszolgáltató az internetadó felső határára vonatkozó információját, amivel 14 órával korábban megjelent hírét módosította.


Stabilizálódni látszik a rubel árfolyama

Az általános nemzetközi hangulat javulását, a kockázatvállalási hajlandóság erősödését követve szerdán is enyhén emelkedtek a részvényárfolyamok nyitáskor Moszkvában, és a rubel árfolyama stabilizálódni látszik.




Devizahiteles perek: szerdán valóságos dömping lesz az ítélőtáblán

Szerdán a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt., a CIB Ingatlanlízing Zrt., az AXA Bank Europe S.A., az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt., az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., az MKB Bank Zrt., a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a Raiffeisen Bank Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. keresetét tárgyalják másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán.


Három éve nem volt olyan olcsó a benzin, mint ma

A Mol Nyrt. csökkentésével a gázolaj literenkénti átlagára 399-400 forintra, a benziné 385-386 forintra mérséklődött. Legutóbb 2011 szeptemberében kellett 385-389 forintot fizetni az üzemanyagért.