A hamis áfonya könnyen összetéveszthető az igazi áfonyával, de a bogyókban levő szolanin kisebb adagban hányást, hasmenést, fejfájást, hőemelkedést, kábultságot, nagyobb mennyiségben heveny rosszullétet idézhet. A hamis bogyót Győr-Moson-Sopron megyei piacokon árulják.
Rengeteget számíthat egy vessző egy mondatban, különösen akkor, ha komoly pénzek forognak kockán. Az Egyesült Államokban most felemlegettek egy majdnem másfél évszázados történetet.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, az egészségügyi államtitkár élvezi a bizalmát, ráadásul "nagyon komoly feladatai is vannak".
Gyűjtést rendeznek a 3-as metró felújítására civilek, ha pedig ez nem jönne össze, a pénzt egy bulira költenék a metró tiszteletére, a maradékot jótékony célokra fordítanák.
A kivándorlók 80 százaléka fiatal, az értelmiség, a magasan képzettek jó része búcsút int Magyarországnak. Nem igazán akarnak visszajönni. A KSH egy nemzetközi projekt keretében felmérte, hogy pontosan mennyi magyar is vándorolhatott ki Magyarországról. A 350 ezer kiment, huzamosabb időt kint is dolgozó honfitársunk jellemzőit megnézve riasztó és felettébb aggodalomra okot adó mutatók is vannak. Kiválogattunk ezek közül most négy fontos elemet.
A "nemzetközi szocialista munkamegosztást" hivatott hitelekkel megolajozni a moszkvai székhelyű bank, cél a népgazdasági tervek koordinációja is. Tagságunk megújítását szeretné az Orbán-kormány.
Különös aktualitást nyert egyik olvasónk szerint, hogy épp akkor járt le a Citibank-hitelkártyája, amikor a bank bejelentette, kivonul a hazai lakossági piacról. Igaz, a Malévval ellentétben nem egyik napról a másikra szívódik fel a Citibank, mivel 2015 végéig akarja a tulajdonos értékesíteni a magyar lakossági üzletágat. "Visszaadják az árát, ha én nem az új tulajdonos ügyfele akarok lenni?" – szólt a költői kérdése.
Adótitokra hivatkozva a NAV nem erősítette meg, hogy lezárult a vagyonosodási vizsgálat Rogán Antal ellen – írja a 444, amely megpróbálta megszerezni a vizsgálat eredményeit.
Első fokon pert nyert a K-Monitort képviselő TASZ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ellen, mert az MNV nem akarta nyilvánosságra hozni azt a 2010-es vizsgálati zárójelentést, mely egy korábbi Mercedes buszbeszerzés ügyében folyt. A K-Monitor a dokumentumok nyilvánosságra hozatala érdekében perelt.
A múlt év elején mintegy 350 ezer olyan kivándorolt magyar élt a világban, akik 1989 után, és legalább egy évvel a felmérés előtt hagyták el Magyarországot. A KSH és a SEEMIG – 8 ország részvételével futó uniós társfinanszírozott transznacionális – program kutatói által közreadott becslés ugyanakkor egyszeri érvényességűnek tekinthető. Magyarországon gyorsul a kivándorlás, ám nem tőlünk mennek el leginkább az emberek.
Bár a kormány szeretne más cégeket is helyzetbe hozni a fejlesztéseknél, a Közgép a szakmai tapasztalata miatt továbbra is megkerülhetetlen – írja a Népszabadság, amely szerint az M0-s hárosi Duna-hídjának közbeszerzését is azért halaszthatták el, hogy ne a Közgép kapja meg a munkát.
Külön egységekkel figyeli az adóhivatal a netet, amelyek elsősorban szabályszegő kereskedőkre, alkoholt és dohányárut kínáló magánszemélyekre, hamisítókra, adócsalókra vadásznak – mondta a NAV bűnügyi szóvivője az InfoRádió műsorában.
Legfeljebb hétéves autóval járhatnak, és ötévente meghosszabbítandó engedélyükkel kizárólag saját településükön vehetnek fel utast a taxisok, egyebek mellett ezt tartalmazza a szakma működését újraszabályozó rendelettervezet, amely ellen a sofőrök készek demonstrációval is tiltakozni – írta a Népszabadság.
Nyugaton megszokott dolog az, hogy a nyugdíjasok önkénteskednek. Parkot takarítanak, múzeumban órát adnak a látogatóknak, gyerekekre vigyáznak, és mindezt ingyen. Nálunk kevés ilyen példa van, de egy alapítvány már száznál is több nyugdíjast közvetít ki családokhoz, hogy segítsenek be, de lelkükre kötik, nem erőltethetik rá az akaratukat a választott családra. Egy budapesti iskolában pedig az ajánlkozó nyugdíjasok a rászorulóknak szentelnek külön figyelmet, nulla forintért cserébe. Az önkéntesek örülnek, hasznosnak érzik magukat, egy közösség tagjaként kivirulnak. Nem is gondolnák, mennyi hasznot hajtanak az önkéntes nyugdíjasok a társadalomnak.