Rápirított a hitelminősítőkre Varga Mihály

A befektetők 10 évre szóló bizalmát jelzi, hogy a 2 milliárd dollár összegű magyar államkötvény kibocsátását fokozott érdeklődés, ötszörös túljegyzés kísérte - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden. Szerinte szégyellnie kéne magát annak a hitelminősítőnek, aki ilyen jegyzés után is bóvli kategóriában tartja a magyar besorolást.

MTI

Segélyt kap 93 egészségügyi intézmény

Kilencvenhárom egészségügyi szolgáltató részesül konszolidációs támogatásban, amelyet kizárólag lejárt szállítói tartozások csökkentésére lehet felhasználni - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.

MTI

Magyarország pályázik a Bocuse d'Or 2016-os döntőjére

A kormány támogatja a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesületnek a 2016. évi Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének megrendezésére és lebonyolítására vonatkozó pályázatát, és annak sikeressége esetén vállalja a döntő megrendezéséhez szükséges feltételek biztosítását.

MTI


Lecserélné a hitelintézeti törvényt a kormány

Az uniós tőkekövetelmény-irányelv előírásainak a magyar jogrendbe illesztése, illetve a tőkekövetelmény-rendeletnek való megfelelés miatt hatályon kívül helyezné a kormány a jelenlegi hitelintézeti törvényt és új banktörvényt javasol, amelynek szövege az Országgyűlés honlapján olvasható.

MTI

Elpilledt a forint délután, egy piacot kivéve

Keveset változott a forint árfolyama kedden a főbb nemzetközi devizákkal szemben. Egyedül a japán jennel szemben erősödött a forint. A többi deviza esetében szűk sávban ingadozott az árfolyam reggeltől estig.

MTI

Kiállt a százakat elbocsátó partnere mellett a kormány

Az autóipari beszállító Jabil Circuit Magyarország Kft. 2010 óta különböző beruházásokhoz mintegy 1,2 milliárd forint támogatást kapott uniós forrásból, ezekért cserébe a beruházások megvalósításán túl foglalkoztatással kapcsolatos vállalásokat is tett, amelyeket eddig be is tartott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

MTI

Nagyot gyengült a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,46 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 18 680,74 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

MTI

Nem érti a Corvinus gazdasági főigazgatója, mit mond a HÖK

Értelmezhetetlennek nevezte Rózsás Péter András, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) gazdasági főigazgatója az intézmény hallgatói önkormányzatának (HÖK) hallgatói juttatásokról és az intézményben kialakult helyzetről szóló keddi közleményét.

MTI

Magyarország kaphatja a második legtöbb EU-pénzt 2020-ig

Magyarország lesz az egyik legnagyobb nyertese az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetésének, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) - közölte a Külügyminisztérium. A tárca szerint az egy főre eső nettó költségvetési egyenleget tekintve Magyarország a 28 tagállam között a második lesz.

MTI

Martonyi volt ügyvédi irodája képviseli Orbánékat Washingtonban

Martonyi János külügyminiszter volt ügyvédi irodája, a Baker & McKenzie képviseli a magyar államot az étkezési utalványok miatt indult választott bírósági eljárásban a Világbank mellett működő, washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


A bwin kivonult, de a határról lesi, hogy térhet vissza

Bár a bwin.party digital entertainment online szerencsejáték-szervező idén áprilisban úgy döntött, kivonul a magyar piacról, ám a cég kelet-európai igazgatója úgy véli, Magyarország gyorsabban lábal ki a válságból, mint a többi régiós ország, a gazdaság magára találásával pedig ők is elgondolkodhatnak a visszatérésen. A szabályozást ugyanakkor több ponton is érdemes lenne újragondolni, minden szereplőre, akár külföldi, akár magyar, ugyanazoknak a szabályoknak kellene vonatkoznia. Thomas Tzokas szerint eközben az egész szektor helyzete nagyban függ attól, hogy alakul az amerikai "vadnyugat" meghódítása. A politikusoknak pedig végre rá kellene jönniük, az online szerencsejátékot nem lehet a határon megállítani. Interjú.

Nagy Gergő

Így spóroljon a közüzemi számlákon

A pénzügyi tranzakciós illeték egyik pozitív hozadéka, hogy a bankok a korábbiaknál is erőteljesebben terelik ügyfeleiket az elektronikus pénzforgalmi szolgáltatások irányába. A Bankmonitor szerint kissé érthetetlen miért csak ilyen lassan csökken a készpénz- átutalási megbízás (sárga csekk) dominanciája. Leginkább azért, mert a csoportos beszedési megbízás erre kényelmes és biztonságos alternatívát kínál, valamint a legtöbb esetben ez a legolcsóbb megoldás.

hvg.hu



Megbénult az OMV Líbiában

Az OMV ismét hetek óta nem termel kőolajat Líbiában a feszült belpolitikai helyzet miatt. David Davies, az osztrák olaj- és gázipari cég pénzügyi vezetője a Dow Jones hírügynökségnek kedden azt mondta, hogy a cég átlagosan napi körülbelül 32 ezer hordó kőolajat termelt Líbiában, most azonban hetek óta már semennyit.

MTI