MSZP: Varga Mihály velünk szavazott

A jövő évi adótörvények hétfő esti zárószavazásán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megszavazta az MSZP törvénymódosító javaslatát az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentéséről.



Itt az új magyar banktörvény

A kormány három új, a pénzügyi szektort érintő törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek még hétfőn. Új hitelintézeti törvény váltja fel a jelenleg hatályos 1996-ban hozottat. A változtatásra elsősorban a Bázel III. globális banki követelményrendszer EU-s átültetése miatt volt szükség. Szabályozzák a javaslatok a biztosításközvetítők jutalékát is.



Lecseréli elavult GDP-számítási módját Kína

A sokat kritizált jelenlegi helyett a nemzetközi normáknak megfelelő számítási módra tér át a bruttó hazai termék (GDP) számításában Kína - jelentette be a statisztikai hivatal helyettes vezetője.



A horvátok is dollárkötvényt bocsátanak ki

Horvátország előzetesen a 6,5-6,625 százalékos sávban jelölte ki a kedden kibocsátandó, tízéves lejáratú, dollárban denominált államkötvényének hozamát - jelentette a Reuters hírügynökség pénzügyi elemzésekre szakosodott szolgálata, az IFR.


Navracsics: nem lesz tömeges hitelszerződés-módosítás

A devizahiteles-perek nagy terhet jelentenek az igazságszolgáltatásnak – mondta Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, miután kedden egyeztetett az Országos Bírósági Hivatallal, valamint az ügyvédi és a közjegyzői kamarával. A miniszter szerint decemberre meglesz a devizahiteles-probléma egyes kérdéseit rendező javaslat, és jelenleg nincs szó arról, hogy az állam tömegesen módosítaná a devizahitelesek szerződéseit.


Késedelmes fizetés: Magyarország a középmezőnyben

Magyarország az európai uniós tagállamok között a középmezőnyben helyezkedik el a késedelmes fizetéseket tekintve, az egy év alatt lebonyolított összes üzleti forgalom 4 százalékát kell leírni késedelmes vagy nem teljesített fizetés miatt - ismertette az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője a szervezet keddi budapesti fórumán.


Az ő fizetésüket húzta fel a válság Magyarországon

A válság ideje alatt csaknem 20 százalékkal tudott nőni a magyar bruttó átlagfizetés, a legnagyobbat az állami szektorban dolgozók fogták, a legkevésbé pedig a mezőgazdaság és az élelmiszeripar alkalmazottai lehetnek elégedettek, de még az ő fizetésük is 6 százalék feletti mértékben nőtt 2008 óta.


Szinte csak a gazdagok nyertek az egykulcsos adóval

Hiánypótló elemzés az egykulcsos személyi jövedelemadóról, a családi kedvezményekről, az adójóváírás és a szuperbruttó eltörléséről. A Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint az adócsökkentés 74 százaléka a két legmagasabb jövedelmi tizedhez tartozó gyermektelen állampolgárok nettó jövedelmét növeli.


Európa végén kullogunk

Rendkívül informatív infografikát közölt az Economist brit hetilap, melyből az egész Európai Unióra nézve egy helyen megtalálhatunk minden olyan gazdasági adatot, melyek jellemzik a kontinens országait. Magyarország az egy főre jutó GDP tekintetében Európa végén kullog.




Már két éve szólt Rogánéknak a NAV-botrány kirobbantója

A NAV-botrány későbbi kirobbantója két éve már megkeresett fideszes politikai vezetőket, köztük Rogán Antalt és a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, hogy figyelmeztesse őket a hatalmas áfacsalásokra. Akkor nem foglalkoztak vele – írja az Átlátszó.hu. A lap közli Horváth András 2011-es feljegyzését.





Nem lesz túl nagy mozgás ma a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,31 pontos csökkenéssel, 18 815,89 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,21 százalékkal gyengült.