Átrajzolja a hazai nyelviskolák térképét egy uniós pályázat. A támogatás – és ezzel az okulni vágyók – jelentős részét a hatalomhoz közeli cégek viszik el, miközben a kisebb intézmények a csúszó kifizetések áldozatai lehetnek.
A Jobbik arra szólítja fel a kormányzatot és a bankrendszert, hogy azonnali hatállyal forintosítsák a devizahiteleket, mégpedig a felvételkori árfolyamon - mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
November elsején valóban jöhet a rezsicsökkentés újabb hulláma, ha az Országgyűlés elfogadja a pénteken benyújtott javaslatcsomagot, mely a kapcsolódó törvényeket módosítaná. A lakossági áram és a távhő árának a csökkenését lényegében a vállalkozásokra terhelik, míg a földgáz árát az E.on gáztározóiban lévő párnagáz-készletek kényszeráron történő felvásárlásából fedezné a kormány. A csomagot egyéni képviselői indítványként Németh Szilárd, rezsiinkvizítor jegyzi.
Nem bízta a véletlenre előadása sikerét a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén. Matolcsy György csaknem harminc jegybanki munkatársat hozott magával, a többi érdeklődő pedig begyűjthette előadásának táblázatait, valamint a Heti Válasz Kitekintő rovatában 2010 és 2012 között megjelent írásainak reprint kötetecskéjét. Így aztán bárki felidézhette a kiérlelt gondolatokat az unió politikai vezetőinek hibás gondolkodásáról, a tévedést tévedésre halmozó német elitről, vagy éppen arról, hogy az eurózóna harmadát ki kellene engedni a valutaövezetből. Farkas Zoltán beszámolója.
A szeptember közepén elfogadott fémkereskedelmi törvény végrehajtási rendeletének tervezete szerint bizonyos felismerhető fémek csak engedéllyel vásárolhatók, illetve csökkenteni lehet a fémkereskedők által fizetett tevékenységi biztosíték összegét, amennyiben a kereskedő korábbi tevékenysége során nem kapott bírságot.
Közzétette a felhívást az Európai Központi Bank pénteken az uniós bankfelügyelet elnöki posztjának betöltésére. A frankfurti pénzintézet keretein belül létrejövő Egységes Felügyeleti Mechanizmus legfőbb döntéshozó szerve lesz a Felügyeleti Testület, ennek keresik most a vezetőjét.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken jóváhagyta a Servier-csoport 100 százalékos leányvállalata, az Arts et Techniques du Progres önkéntes nyilvános vételi ajánlatát - közölte az Egis a tőzsde honlapján. Az ajánlattal a befektetők október 2. és november 5. között élhetnek.
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest péntek estére a bankközi piacon. Az euró 19 órakor 298,47 forinton állt a délutáni 298,77 forint és a reggeli 299,61 forint után. A hetet 298,50 forinton kezdte az euró.
Sikeresen lezárult az a tranzakció, amellyel a Hochtief német építőipari konszern eladta az általa üzemeltetett repülőterek, köztük a budapesti reptér üzemeltetési jogát egy kanadai nyugdíjalapnak – közölte pénteken az esseni székhelyű vállalat.
A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek Magyarország és Svájc közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, amely tartalmazza a két ország adóhatóságai közötti információcsere lehetőségét is - írja az Adózóna.hu.
A versenytörvény módosítási tervezete szerint a versenyhatóság az eljárások gyors lezárására "speciális egyezségi eljárást" alkalmazhat, emellett változnak az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályai is. A kormány honlapján megjelent tervezet a módosítást azzal indokolja, hogy a tisztességtelen piaci magatartást és a verseny korlátozását szabályozó törvényt utoljára 2009-ben módosította átfogóan a parlament, azóta azonban változott a gazdaság, az uniós versenyjog és a bírói gyakorlat is. Mindezeket az ígéretek szerint átvezetik most a törvényben.
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken is nagyrészt gyengültek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,28 százalékos napi visszalépéssel 1254,03 ponton zárt. A hetet 0,68 százalékkal alacsonyabban végezte az előzőnél, háromheti emelkedés után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,14 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 18 659,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP és az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az osztrák bankrendszer költségcsökkentési erőfeszítései enyhíthetik az osztrák bankok közép- és kelet-európai érdekeltségeinek bevételeire nehezedő nyomást és a szektorra kirótt különadók hatásait, a térség több piacán, köztük Magyarországon is azonban az osztrák leánybankok várhatóan veszteségesek maradnak – áll a Fitch Ratings pénteken Londonban ismertetett szektorelemzésében.
Ötvenezer ember ivóvízellátása válik biztonságosabbá Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, miután a Borsodvíz Zrt. a Svájci-Magyar Együttműködési Program pályázatán több mint 1,5 milliárd forintot nyert ivóvízhálózatok korszerűsítésére, bővítésére - jelentette be Ficsor Miklós, a társaság cégvezetője és Jean-Francois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete Miskolcon pénteken.
Érthetetlen, nem felel meg sem a horvát, sem az európai jogi normáknak, józan ésszel fel nem fogható következtetésekre épül a horvátok elfogatóparancsa a Mol elnök-vezérigazgatója ellen – reagált a vállalatcsoport jogi igazgatója.
Pénteken véglegesítették az új Concorde Egyezményt, ami azt jelenti, hogy ebben az évtizedben a Forma-1-ben mindenki tudhatja, hogy mennyi pénzt kereshet.
A horvát állami vagyonkezelő vezetője szerint az INA olajtársaság privatizálásakor nem teljesültek a kitűzött célok, és bár a magyar tulajdonos, a Mol javított a cég belső működésén, a várt fejlesztési célokat nem érték el. Azt is mondta viszont, hogy szerinte sikeresek lesznek a horvát INA olajvállalat jövőjéről a Mollal folytatott tárgyalások.