Így válhatunk szegényből gazdaggá
Ha szegénynek születünk, akkor szeretnénk felemelkedni és a gazdagok közé tartozni. Mitől függnek az esélyeink?
Ha szegénynek születünk, akkor szeretnénk felemelkedni és a gazdagok közé tartozni. Mitől függnek az esélyeink?
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,40 pontos emelkedéssel, 18 128,30 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,20 század százalékos erősödés.
MTI
Egyelőre öt takarékszövetkezetnél és a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál igényelhetnek a gyógyszerészek patikahitelt – derül ki a Magyar Fejlesztési Bank honlapjáról. Az MFB szóvivője szerint bíznak abban, hogy a programhoz még több pénzintézet csatlakozik.
hvg.hu
Nincs magyar csoda, növekedés csak tőkefelhalmozásból van, és az import a fejlődés kulcsa is lehet egy Harvardon doktorált, fiatal magyar közgazdász szerint.
hvg.hu
Augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció, ez csaknem 40 éve a legalacsonyabb érték, 1974 júniusában 1,2 százalék volt a fogyasztói árindex – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tömegesen érkeznek közérdekű bejelentések a NAV-hoz, amelyekben ingatlan adózatlan bérbeadására hívják fel a figyelmet. Sokszor elég egy zajos albérlők által feldühített szomszéd, vagy a bérlő és a bérbeadó közötti elszámolási vita, és a feketéző bérbeadó máris az adóhivatal célkeresztjében találhatja magát, ez pedig sokba kerülhet – közölte az adóhivatal.
hvg.hu
Erősödött az ázsiai tőzsdék többsége szerda reggelre. Tokióban a Nikkei 225 index 0,11 százalékos, 15,64 pontos emelkedéssel 14 439 ponton fejezte be a napot. Az elemzők szerint az ázsiai piacokat megnyugtatta, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be azonnal Szíriában, de még sok a bizonytalanság, és ez visszafogja a befektetők kockázatvállalási kedvét.
MTI
Dél-Korea és Észak-Korea megállapodott arról, hogy jövő héten újraindítják a közös működtetésű keszongi ipari parkot – közölte szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium. A próbaüzemet hétfőn tartják. Abban is megállapodtak a két ország képviselői, hogy októberben "roadshowt" rendeznek Keszongban a lehetséges külföldi befektetők bevonásához.
MTI
Csak árnyalatnyival erősödött a forint árfolyama szerda reggelre kedd estéhez képest a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
MTI
A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint szakmailag indokolt lenne bevezetni az egységes árakat valamennyi gyógyszerkörben – írta a Magyar Nemzet szerdán.
MTI
Bruttó 6 forinttal csökkentette a 95-ös benzin, illetve bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.
MTI
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) ma sajtótájékoztatót tartanak a növekedési hitelprogram folytatásáról. A programot június 1-jétől, három hónapos próbaidőre vezették be.
MTI
A bankszövetség elnöke biztos benne, hogy lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de november elsejéig véleménye szerint képtelenség megoldani az összes problémát, a kapkodás pedig drámai forintgyengüléssel és az importtermékek, például a benzin árának megugrásával járna, ezért a forintosításra csak fokozatosan, néhány év alatt, tervezetten, 10-15 részletben lát lehetőséget.
MTI
Ezen a héten 600 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezik Magyarországra az Európai Bizottságtól – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 Az Este című műsorában.
MTI
Nem hozott igazi profitot az István, a király, ám a produkciót a jegyeladások eltartották, az előadások mérlege végül nullszaldós lehet – írta a Napi Gazdaság szerdán.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Mérsékelten gyengült a forint a főbb devizákhoz képest kedd estére a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi piacon.
MTI
A szerb jegybanknak kedden már a harmadik egymást követő napon kellett devizát eladnia, hogy megállítsa a dinár árfolyamgyengülését.
MTI
Magasba szöktek a nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,35 százalékos napi előrelépéssel 1244,60 ponton zárt.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,35 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 18 092,90 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
MTI
A pénztárgépek bekötésének köszönhetően új dimenzióba kerülhet az adóellenőri munka – mondta a Magyar Nemzet Online-nak adott interjúban Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára.
hvg.hu