Hiába egyre olcsóbb a casco

Az elmúlt években annak ellenére csökkent a számuk, hogy olcsóbbak lettek. A megjelent mini-cascók, amelyek a legjellemzőbb károkra fizetnek pár ezer forinttért köthetőek.


Lépked föfelé a forint

Erősödött az euróval szemben csütörtök délelőtt a forint, az eurót délelőtt tizenegy órakor 300,43 forinton jegyezték az éjszaka folyamán tartott 300,94 forint és az előző esti 301,33 forint után.


Hivatalos: kormánybiztos irányítja a Takarékbankot

A Takarékbank igazgatóságának elnöke Vojnits Tamás kormánybiztos, a társaság vezérigazgatója pedig Szabó Levente, korábbi vezérigazgató-helyettes lett - közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtökön az MTI-vel.


Vizsgálatot követel az MSZP a pénztárgépek ügyében

Az MSZP fogyasztóvédelmi-, versenyhivatali- és hírközlési vizsgálatot követel az online pénztárgépek forgalmazásának körülményei miatt - írta Józsa István és Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő csütörtökiközleményükben.


A Sólyom repült, és már meg is pihent

Egyszeri repülési engedéllyel érkezett hazánkba a Sólyom Airways lízingelt Boeing–737 repülőgépe. Bár Álmos vezér megérkezett Magyarországra augusztus 18-án, ahogyan azt Vágó József, a Sólyom Airways Kft. ügyvezetője ígérte, hat órával később visszarepült az angliai Bournemouth-ba.


A monetáris tanács nem látja, hogy dől a fa

A magyar állampapírhozamok csendben kúsznak fel, a forint pedig gyengülget, mindeközben a jegybank monetáris tanács tovább vágja az alapkamatot. Pedig már nem nagyon kellene csökkenteni, mivel dől a fa, ráadásul egyenesen rájuk – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.


Nekik nő a nyugdíjuk

Egy kormánydöntés alapján emelkedik a kommunista diktatúra által meghurcoltak nyugdíja. Az emelés részletei nemrég derültek ki.


Varga: nem hozott döntést a kormány a devizahiteles mentőcsomagról

A kormány nem hozott döntést szerdai ülésén a devizahiteles mentőcsomagról, jelenleg vizsgálja a Magyar Bankszövetség javaslatát, de egyéb megoldásokkal, így például a Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslataival is foglalkozik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.


Ne féljünk a bevándorlóktól!

Valóban igaz lenne, hogy a sok bevándorló lenyomja a béreket és növeli a helyi lakosok körében mért munkanélküliséget? Egy kutatásból kiderül, hogy a bevándorlás szinte semmilyen negatív hatás nem volt sem a helyiek bérszínvonalára, sem pedig a foglalkoztatottságára.




A Mol járhat ma az élen a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,10 pontos csökkenéssel, 18 138,54 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,24 százalékkal gyengült.


Acélosan ébredt a forint

Erősödött csütörtök reggelre a forint, az eurót hét órakor 300,57 forinton jegyezték az éjszaka folyamán tartott 300,94 forint és az előző esti 301,33 forint után.



Megszállják az arabok a kelet-európai eget

Egymás után vásárolják fel a régiós légitársaságokat arab és ázsiai befektetők. Gyakorlatilag minden kelet-európai légitársaság eladó, a kérők között pedig a legtöbb helyen az arabok vannak, elsősorban az egykor Malévval is hírbe hozott Etihad Airways.




Estére 302 forint alatt adták az eurót

Némi ingadozás után a nap végére visszaerősödött a forint szerdán: este nyolc óra előtt pár perccel az euró jegyzése 301,33 forinton állt a kora reggeli 301,95 forinthoz képest.


Pluszban zárta a napot a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,45 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18 181,64 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára emelkedett az előző napi záráshoz képest.