Megmerevedett a forint

Alig mozdult a forint árfolyama a bankközi devizapiacon péntek délelőtt, az eurót 297,72 forinton jegyezték fél 11 körül, a reggeli 297,71 forint és a csütörtök esti 298,04 forint után.


Egy ezres a doboz cigi

A kitágított árrésnek köszönhetően megjelentek az első, ezer forintba kerülő cigaretták. Fényképes bizonyíték is van róla.


A kínai makroadatok melegítették be az európai tőzsdéket

Emelkedéssel indítottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék a csütörtöki erősödés után. A londoni FTSE-100 index 0,23 százalék, a frankfurti DAX-30 0,16 százalék, a párizsi CAC-40 0,04 százalék pluszban kezdte a hét utolsó kereskedési napját.


Energetikai koncessziókat árul a miniszter

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) bányászati koncessziós pályázati felhívást tett közzé "a szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására". Hét terület akár több mint 50 évre magánkézbe kerülhet.


Álmos nap jöhet a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,24 pontos emelkedéssel, 18 821,94 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,12 század százalékos erősödés.


Kínában nincs autópiaci válság

Kínában 9,9 százalékkal nőtt a júliusban eladott új járművek száma a tavalyi azonos időszakhoz képest a júniusi 11 százalékos és a májusi 9,6 százalékos bővülés után.



Menet közben tölti magát az e-busz

Dél-Koreában tesztelik azt a rendszert, amivel elektromos járműveket menet közben – a speciális úttesten áthajtva, vezeték nélkül fel lehet tölteni. A technológia forradalmi áttörést hozhat, egyelőre azonban drága.


A vártnál jobban pörög a kínai ipar, stagnál az infláció

Kínában stagnált júliusban az infláció, 2,7 százalékos mértéke megegyezett az egy hónappal korábban mérttel, és továbbra is jóval alatta van az év egészére előirányzott 3,5 százaléknak – jelentette az országos statisztikai hivatal pénteken.


Csak az biztos, hogy fájni fog

Az európai országok az adóssággondjainak megoldásához nem jutottak közelebb, de lélegzetvételnyi időt kaptak a válság hullámain, hogy átgondolják, hogyan tovább. Több megoldás is van, de mindegyik fájdalmas.




Az állami pénzekkel kitömött Simicska-birodalom nyerhet a válságon

Radikális átalakulás előtt áll a hazai médiapiac. Szabadulni igyekszik a veszteséges TV2-től a német tulajdonosa, a finn anyavállalat anyagi gondjai miatt megválna a magazinpiacon vezető Sanomától. Fúzió előtt áll a Hot! és a Kiskegyed kiadója, a Viasat a miniszterelnöki akarattal szembemenve hatalmasat kockáztat. A Fidesz-közeli médiabirodalom az RTL Klub és a Sanoma elleni támadással a kormánypárttal együttműködve erős üzenetet küldött a piacnak. Utánajártunk, milyen meccsek mennek a háttérben.


Már csúcsból is elég a kisebb

Hiába van kánikula, és hiába, hogy csúcsterhelésen pörögnek a légkondicionáló berendezések, a magyar villamosenergia-hálózatnak ez szinte meg se kottyan – üzeni szóvivőjén keresztül a rendszert irányító MAVIR. Hírértéke azonban annak van, hogy a rendszer csúcsterhelési pontja – a tavalyihoz képest most mintegy 100 MW-tal – ismét lejjebb került.



Három nap után tértek magukhoz az európai tőzsdeindexek

Háromnapi gyengélkedés után fellendültek csütörtökön a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,24 százalékos napi előrelépéssel 1220,47 ponton zárt.


Megint eltolták a rubel sávszéleit

Az orosz jegybank valamivel több mint egy hónapon belül már ötödször emelte a rubel árfolyamsáv határértékeit csütörtökön, hogy megállítsa a rubel további gyengülését.


Brillírozott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 505,73 pontos, 2,76 százalékos emelkedéssel, 18 798,70 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.


Gáz-korrupció: hét gyanusított

A lengyel ügyészség gyanúja szerint négy kormánytisztviselő és három üzletember fogadott el 3-13 ezer eurós összegeket a nem-hagyományos (azaz: pala-) gáztermelő helyek engedélyezési folyamata során.


Tömegesen menekülnek az államhoz az adósok

Az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megemelkedett a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek felkínált ingatlanok száma. Eddig 7300-an adták el a NET Zrt.-nek lakásukat, így 32 900 személy menekült meg a kilakoltatástól.