Megugrott a Magyar Telekom nyeresége

A Magyar Telekom Nyrt. 12,2 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 második negyedévében, 14,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 10,7 milliárd forintnál, ami a pénzügyi költségek mérséklődésének és az alacsonyabb értékcsökkenési leírásnak köszönhető.


Jól megy idén a káposztarepce termelőinek Békésben

Jó évet zártak a káposztarepcét termelők Békés megyében, hektáronként átlagosan 2,3-2,4 tonna termést takarítottak be a gazdák, a minőség is kiváló a magvak magas olajtartalma miatt – tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője az MTI-t.


Máris szexi, de kelendő is lesz a mini-nuki

Nem csak a hadászatban mozgatja meg a fantáziát a jelenleginél sokkal kisebb atomtöltet elkészítése, hanem az energiatermelésben is. Sőt, utóbbi területen egyre reálisabb elképzelés – ugyanakkor: egyre világosabban jelentkező igény is –, hogy a jelenlegi 1000-1400 MW teljesítményű nukleáris reaktorok helyett törpe méretű, akár 100 MW-nál is kisebb erőműveket tervezzen és építsen az iparág. Az új trend térnyerésének egyelőre az ár jelenti a szűk keresztmetszetet, de a tömegtermelés a klasszikus erőművek versenytársává teheti a mini-nukit.


Bizonytalanság és uborkaszezon az európai tőzsdéken

Szerdán is várakozó álláspontot foglaltak el a befektetők a nyugat-európai értéktőzsdéken, a börzék vegyesen, többnyire gyengén teljesítettek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az előzetes adat szerint 0,28 százalékos napi csökkenéssel 1217,44 ponton zárt.


Buszügyben ekézi a kormányt Széles Gábor

Kirohanást intézett a kormány ellen a jobboldali üzletember a Facebook-oldalán. A legutóbb a nyilvánosságot az ötszáz éve nem látott magyar konjunktúra víziójával meglepő vállalkozó most az elapadó hazai buszgyártásért posztolt, és Orbán Viktortól kivizsgálást kér.


Pluszban zárt a BUX, sokat erősödött az OTP és a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,36 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 18 292,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.



Hajszálnyira van a forint a 300-as lélektani határtól

A régiós devizákkal együtt gyengült szerdán a forint: az eurót délután négy órakor 299,92 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 298,98 forint után. Szerdán az euró jegyzése 298,96 és 300,04 forint között alakult.


Nincs több tartozása az MNB-nek az IMF felé

A Magyar Nemzeti Bank augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé – közölte a jegybank szerdán.



Kókadoznak az amerikai tőzsdeindexek

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír-piacokon. New Yorkban a kereskedés elején a DJIA 30 index 0,41 százalék, az S&P 500 index 0,33 százalék, a Nasdaq Composite index 0,20 százalék veszteséget mutatott.


Az egész monetáris tanács kamatvágást akart

A monetáris tanács tagjai egységesen az alapkamat 25 bázispontos csökkentését támogatták a testület legutóbbi, 2013. július 23-i ülésén, az alapkamat így 4,00 százalékra csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának legutóbbi üléséről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.


Felkapaszkodott délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 23,07 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 18 303,94 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 78,33 pontos, 0,43 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 101,40 ponttal magasabb.





Az NGM újabb pénztárgépet engedett a piacra

Újabb pénztárgépgyártó kapott engedélyt, de a benyújtott kérelmekhez és a közeli szeptemberi határidőhöz képest látványosan késlekedik a hatóság. A csúszásnak köszönhetően a piacra engedett forgalmazók letarolják a piacot, mielőtt a többiek egyáltalán megjelenhetnének.