Opten: több ezer céget tehet tönkre a trafiktörvény

A trafiktörvény több ezer kiskereskedelmi céget tehet tönkre, mivel a cigaretta mellett mást is áruló kisboltok jövedelmezősége olyan alacsony, hogy már kismértékű forgalomkiesés is veszteségessé teheti őket - közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel.



VM: exportra is jut idén a búzából és az árpából

A hazai kalászos gabonatermés az idén bőven fedezni fogja az ország étkezési és takarmányszükségletét, búzából és árpából jelentősebb mennyiség exportra is jut - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.


Megdicsérte Kelet-Európát az IMF-vezér

Kelet-Európa, illetve Románia sokat fejlődött az elmúlt húsz évben, és ennek a térségnek most sokkal jobban megy a sora, mint közvetlenül a rendszerváltás után – jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden Bukarestben.


Egymás kezébe csapott a Magyar Telekom és a Mol

Stratégiai megállapodást írt alá kedden a Magyar Telekom és a Mol: az együttműködés az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatikai és távközlési szolgáltatások területeire összpontosít.


Többheti mélyponton a magyar CDS-árazás Londonban

Többheti mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a keddi londoni jegyzésben, tükrözve a felzárkózó piaci eszközökkel kapcsolatos piaci hangulat javulását.



Jó sok kajszibarack terem az idén

A kajszibarack az idén jobban terem, mint tavaly, 23-25 ezer tonna lehet a termés mennyisége az idén - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke kedden az MTI-nek.


22 évig tartott a kínai csoda?

Az új kínai vezetés rendkívül gyors és drasztikus eszközökkel igyekszik elérni, hogy az export helyett a belső fogyasztás pörgesse a világ második legnagyobb gazdaságát. A több évtizede tartó kínai gazdasági csoda így véget érhet, a gazdaságpolitikai irányváltás okozta "mellékhatások" ugyanakkor Délkelet-Ázsia egyes gazdaságait komolyan hazavághatják, a jelenleg gyengélkedő Európáról nem is beszélve.



Jó az MNB programja, de miért ilyen kevés rá az idő?

Pozitív irányban változtatta meg a vállalati szektor hitelezéssel kapcsolatos gondolkodását a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja, a várt beruházások teljes körű beindulása azonban hosszabb távon válik realitássá. A Raiffeisen Bank által 64 milliárd forint nagyságú keret teljes egészében "elkelt", ugyanakkor rekordidő alatt kellett felkészülni a programra, mely azt eredményezte, hogy inkább hitelkiváltásra használták fel a magyar vállalkozások a jegybanki forintokat.


Kovács Árpád: az államháztartás hiánya tartható

A múlt év második felében megteremtődtek a növekedés feltételei, az államháztartás hiánya pedig az idén is a tervezett szinten tartható - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.



E-mailes és postai kapcsolatvonalat indítottak Matolcsyék

E-mailes és postai kapcsolatvonalat indított a Magyar Nemzeti Bank annak érdekében, hogy a növekedési hitelprogram iránt érdeklődő cégek közvetlenül a jegybank felé is jelezhessék észrevételeiket – közölte a jegybank kedden.



Negatívra rontotta a Mol kilátását a Fitch Ratings

Az eddigi stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a Mol hosszú futamidejű adósságának osztályzati kilátását kedden a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magyar olajcégre a működés több területén is növekvő nyomás nehezedik.



Újra rekordot döntött a magyar alapok vagyona

Mérsékelt növekedéssel újabb csúcsot ért el júniusban a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai által kezelt befektetési alapok vagyona, amelyekben a hónap végén összesen 4132 milliárd forintot kezeltek – közölte a szervezet kedden.


"Cigi nincs, dinnye van"

Ma éjfélig árulhatnak dohánytermékeket azok az üzletek, melyeknek nem jutott a dohánykoncessziókból. A legtöbb helyen a polcokat már kitakarították, viszont az új trafikok egy része még mindig nincs felszerelve a szükséges kínálattal, és a pénztárgépkérdés sincs rendezve.


Meglódult az infláció az euróövezetben

Az euróövezetben és az Európai Unió egészében is kissé gyorsult júniusban a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme - közölte kedden az unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A magyarországi infláció kevéssel magasabb az euróövezetinél.