Ellustultak az amerikai férfiak

Az Egyesült Államok súlyos problémával néz szembe: a felnőtt férfiak egyre nagyobb hányada nem tud, sőt már nem is akar dolgozni. Ezek a férfiak nem is szerepelnek a hivatalos munkanélküliségi rátában.


Kilencvenszeresére ugrott a radioaktív szennyezettség

A fukusimai nukleáris katasztrófa újabb következménye, hogy a sugárszennyezett talajvíz megtalálta az utat az óceánba. Három nap alatt kilencvenszeresére nőtt a szennyezettség, de az erőmű üzemeltetője szerint nem egyértelműen bizonyítható az összefüggés. A hatóság kiakadt.



Gyengén indult a magyar tőzsde

Gyengén indult a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, és az amerikai jegybank elnökének délutáni beszéde befolyásolhatja a piaci folyamatokat.


Gondokkal küzd a magyar húsipar

Jelentős gondokkal küzd a magyar húsipar, ezen belül elsősorban a sertéságazat - derül ki a Coface hitelbiztosító cég legfrissebb elemzéséből. A Magyar Nemzet ugyanakkor arról ír, az első negyedévben csökkent az importnyomás a sertéstartókon.




Reding kivonná az IMF-et a válságkezelésből

Az Európai Bizottság igazságügyi felelőse szerint fel kellene oszlatni a nemzetközi pénzügyi trojkát, azaz az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap uniós válságkezelési ügyekben intézményesített együttműködését.



Brutális lakossági adókkal kompenzálnak az önkormányzatok

Az idegenforgalmi adóból 2011-ben 6,7 milliárd forint folyt be, tavaly pedig 8 milliárd, s ez több mint 16 százalékos emelkedés, amit a turistaforgalom nem indokol. Emellett a lakosság 29 százalékos tehernövekedést szenvedett el a kommunális adózásban. Az ingatlanadó növekedése a legszámottevőbb.


Mától még drágábban tankolhatunk

Bruttó 4 forinttal emelte szerdán a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. A múlt héten a gázolaj és a benzin ára kétszer is nőtt, mindkettő összességében 8 forinttal.



Turbófokozatban számolják fel a takarékszövetkezetek önállóságát

Dübörög a takarékszövetkezetek önállóságának felszámolása: az ezt lehetővé tevő törvény hatályba lépése után azonnal felállt az átszervezést levezénylő szervezet háromtagú igazgatósága. Az egyik bankszakember az FHB-ban, a másik az OTP-ben, a harmadik az MFB-nél töltött el hosszabb időt. Az igazgatóság gyakorlatilag a megalakulásával egy időben már konkrét utasításokat is tartalmazó listát küldött a takarékszövetkezeteknek.



225 milliót csoportosít át a kormány a VKF-nek

A kabinet 225 millió forintot csoportosít át a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) többletfeladataira, az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.






Gyakorlatilag stagnált ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,70 pontos emelkedéssel gyakorlatilag stagnált, 19 717,40 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.