A vártnál nagyobb ütemben lassul a kínai gazdaság: a második negyedéves 7,5 százalékos GDP-növekedés kínai viszonylatban olyan alacsony, hogy arra 1991 óta nem volt példa. Az elemzők szerint ezzel a lassulásnak nincs vége, év végére lecsökkenhet hét százalékra.

A lassulásba kétségkívül belejátszanak globális folyamatok is, mint például az európai gazdaság gyengélkedése vagy a lecsengőben lévő amerikai monetáris lazítás, ám a fő mozgatórugó minden bizonnyal a tavasszal hatalomra került új kínai vezetés gazdaságpolitikai fordulata. Xi Jinping elnök és Li Keqiang kormányfő ugyanis gyökeres változtatást szeretne eszközölni az eddigi kínai gazdasági modellen, ehhez pedig évtizedes beágyazottságokat is át kell hangolniuk.

Export helyett fogyasztás, olcsó pénz helyett hitelszűke

A 2008-as gazdasági világválságra reagálva a kínai kormány igyekezett stimulusokkal átsegíteni a világ legnépesebb országának gazdaságát, miközben a többi ország recesszióval vagy gazdasági stagnálással küzdött. Mindennek azonban az lett az eredménye, hogy az olcsó források döntő része a magasabb hozamok reményében a pénz-, illetve ingatlanpiacokon kötött ki, és nem pedig a feldolgozóiparba került, a termelőkapacitások hatékonyságának növelésére fordítódott. Ezek a lépések a kiterjedt kínai árnyékbankrendszer kialakulásához is jelentősen hozzájárultak, amely időzített bombaként ketyeg az ország gazdaságába beékelődve.

AFP / ImageChina / Si Wei

A kínai vezetés most elhatározta, hogy szakít az olcsó pénz korszakával, és hozzálát az adósság csökkentéséhez – erre szükség is lenne, mivel a hitelfelépülés mértéke már ötödik negyedéve meghaladja a gazdasági növekedését. Gyakorlati példákba átültetve ez azt jelenti, hogy azok a területek, ahol a nagy ütemű beruházások miatt túlkapacitás alakult ki, és melyek az exporton alapuló növekedés motorjai, azok a szektorok meg fogják szenvedni az irányváltást. Ilyen területek például az acél-, hajógyártás, vagy az építőipar, ahol már látszanak a visszaesés jelei.

A hangsúlyok áttétele az exportközpontú gazdaság irányából a belső fogyasztást preferáló berendezkedés irányába minden valószínűség szerint alacsonyabb, ám kiegyensúlyozottabb gazdasági növekedéssel járhat. A belső fogyasztás növelésében vannak is tartalékok, mivel Kínában a GDP mindössze 38 százalékát adja a háztartások fogyasztása, szemben a szomszédos országokban tapasztalható 55-60, illetve az Egyesült Államokban mért 70 százalékkal. A kínai gazdaságot még mindig a beruházások pörgetik, így szükséges is a kiegyensúlyozottabb állapot létrehozása. A nagy kérdés az, hogy ezt milyen sebességgel tudja, kívánja meglépni a kínai vezetés. Ha gyors lenne a változtatás, akkor az gazdaságilag hatékonyabb lenne, ám társadalmilag nagyobb feszültségeket szülhet, megugorhat a munkanélküliség, nőhet az elégedetlenség is, melytől a kommunista pártban komolyan tartanak.

A beruházásról fogyasztásra való áttérés ugyanakkor nem lesz egyszerű, mivel – bár a kiskereskedelmi forgalom igen jó ütemben, 13,3 százalékkal bővült júniusban éves szinten, az export pedig 3,1 százalékkal csökkent – egyelőre nem tudni, hogy a beruházás visszaesését a fogyasztás kompenzálni tudja-e. Ha a fogyasztás nem lesz képes ezt ellensúlyozni, akkor a munkanélküliség emelkedése elkerülhetetlen, ami negatívan hathat a fogyasztásra is. A kormány minden bizonnyal úgy menedzseli a helyzetet, hogy több pénzt hagy az embereknél. Ez lecsapódhat bizonyos kormányzati ügynökségek költségvetésének megvágásán keresztül, aminek a megtakarításait adócsökkentésre fordítják. Vagy megemelhetik például a kkv-szektorba áramló állami források mértékét is.

A fenti lépések mind gazdaságilag, mind politikailag kockázatosak, ám elképzelhető, hogy egyfajta mixszel megvalósíthatóak. Az is kérdés, hogy mi az az alacsonyabb növekedési szint, amennyit a kínai társadalom, illetve gazdaság még tolerálni tud.

Az egész világ szenvedni fog

A kínai gazdasági lassulás nem csak az országon belül okozhat társadalmi problémákat, hanem a világ számos pontján is érezhető lesz. Elsősorban azok az országok fogják megérezni a kínai lassulást, amelyek már most is exportjuk jelentős részét a távol-keleti állammal folytatják le. Délkelet-Ázsia országainak utóbbi három évtizedes gazdasági fejlődésében Kína komoly szerepet játszott, az utóbbi 5 évben pedig az európai és amerikai gazdaságok gyengélkedésével még inkább nőtt Kína súlya. A legrosszabbul Korea és Tajvan járhat, mindkét ország exportjában 30 százalék felett részesedik Kína. Ha az ázsiai óriás lassul, akkor kevesebbet is importál majd a közelebbi tagállamokból. Emellett Szingapúr is megütheti a bokáját, melynek a kivitelében "csak" 20 százalékos a kínai arány, ami viszont a GDP-hez viszonyítva meghaladja a 30 százalékot. Malajzia és Thaiföld exportjában a Kínába irányuló kivitel 15 százalékot meghaladó súlyt képvisel, és még Indonézia is ebbe a kategóriába eshet a 13 százalék körüli mutatójával.

AFP / ImageChina / Dong Fangic

A kínai import fékeződésének megszenvedői lehetnek azok az országok, melyek Kína rendkívüli nyersanyagéhségét igyekeztek meglovagolni az utóbbi években. Itt elsősorban Chile és Ausztrália jöhet szóba, melyek közül az utóbbi zuhanhat nagyobbat, mivel exportjának bő 30 százaléka irányul Kínába. Az ázsiai, illetve fő nyersanyagországok mellett az Egyesült Államok és Európa is megérzi majd a kínai lassulást. Mindkét világhatalom a globális gazdaság nehézségei közepette leginkább Kínát tekintette megmentőjének. Az Egyesült Államok 2003 és 2012 között megháromszorozta a Kínába irányuló exportját, ami tavaly elérte a 108 milliárd dollárt (ez felér majdnem a teljes magyar GDP-vel. Kína eközben Németország legnagyobb Európán kívüli kereskedelmi partnerévé vált, 2010 végén előzték meg az Egyesült Államokat, amely a második világháború vége óta volt az első helyen ezen a listán. A Kínába irányuló német kivitel jelentős része ráadásul magas hozzáadott értékű áruból – turbinák, gépipari termékek, luxusautók stb. – áll. 2011-ben elemzők úgy becsülték, hogy 2015-re Kína lesz a németek legfontosabb exportpiaca, részesedésük 2020-ra pedig 15 százalékra kúszik a mostani 6-ról. Az elemzők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy ha Németország túlságosan egy lapra tesz fel mindent az exportot tekintve, akkor könnyen pórul járhat, mivel egy idő után a kínai cégek is képesek lesznek azokat az ipari berendezéseket legyártani, amelyeket most Európából kell importálniuk. Az idő pedig elérkezett.

Az export mellett a kínai termékek behozatalára is hatással lehetnek a távol-keleti állam intézkedései. A mennyiség helyett egyre fontosabbá válik a minőség. Az éhbérért dolgoztatott kínaiak nem hajlandóak tovább gyakorlatilag a semmiért dolgozni, aminek már láthatóak a jelei, több cég is kénytelen volt emelni a fizetéseket a társadalmi elégedetlenségek miatt (ez rövid távon azonban emelte a rendelkezésre álló jövedelmeket, ami növelte a fogyasztást). Az olcsó munkaerőt így másik országokban, például Vietnamban kell megtalálniuk a vállalatoknak, az áttelepülés, új üzemek felépítése azonban időbe, pénzbe kerül.

A kínai vezetés ugyanakkor egyelőre úgy fest, tartja magát az erre az évre kitűzött 7,5 százalékos növekedési célhoz, ráadásul a belső fogyasztásra épülő gazdaság egyelőre még inkább jórészt csak papíron létezik, mivel a második negyedéves 7,5 százalékos növekedés háromnegyedét még mindig a beruházások adták. Középtávon viszont már átgondolásra kerülhetnek azok az exportstratégiák, melyeket a világ szinte minden nagyobb gazdasági blokkjában az utóbbi években megrajzoltak, mivel a kínai növekedés üteme akár a 3,5-4 százalékos tartományba is visszaeshet – melyet elsősorban már a belső fogyasztás generál. Ez, mostani európai szemmel nézve, még mindig igen jó mértékű, ám a beruházások mindenhatóságára, gigaprojektekre épülő kínai gazdasági modell kora hamarosan lejárhat, és egy földhözragadtabb megközelítés veheti át a helyét.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!