Amerikai makroadatok mozgathatják a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,38 pontos emelkedéssel, 18 685,93 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,28 század százalékos erősödés.


Orbánék jó úton járnak – megszólalt Magyarország nagyhitelezője

Magyarországnak nem a legjobb a sajtója mostanában a pénzpiacokon, de a strukturális reformok jó úton járnak – mondta a Napi Gazdaság szerint a Wealth Manager című szaklapnak Michael Hasenstab, a Franklin Templeton kötvényalapjainak kezelője. A szakember jelentős magyar pozíciók felett rendelkezik.


296 forint felett jegyzik az eurót

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizához képest péntek kora reggel: az euróhoz és a frankhoz viszonyítva gyengült, miközben erősödött a dollárral és a jennel szemben.


EU-csúcs: kétmilliárd euróval több juthat ifjúsági foglalkoztatásra

Az eredetileg tervezett hatmilliárd helyett akár nyolcmilliárd eurót meghaladó összeg is juthat az Európai Unió következő hétéves költségvetésében az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre – mondta az uniós csúcstalálkozó első napjának végén, péntek hajnalban Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. A politikus szerint erre a többéves költségvetés részleteiről szóló politikai megállapodás és az abban foglalt rugalmasság ad lehetőséget.



Húsmaffia: Amiről nem szívesen beszélnek

Valóságos maffia épült ki annak érdekében, hogy a német húsipar versenyképessége megőrizhesse vezető helyét Európában. A húsipari munkások kelet-európaiak, akiket módszeresen és szervezetten zsákmányolnak ki különböző közvetítők és munkaszervezők. Szakszervezeti aktivista segít feltárni, hogy miről nem beszélnek szívesen Németországban.


VG: még olcsóbbak lesznek a támogatott lakáshitelek

Hétfőtől még olcsóbbak lesznek a támogatott lakáshitelek, a maximális kamat alapjául szolgáló referenciaráták ismét komoly mértékben csökkentek ugyanis. Annak reményében halogatni a hitelfelvételt, hogy az állampapírhozamok csökkenése miatt egy-két hónap múlva még olcsóbbá válhatnak a hitelek, most már nem érdemes – írja a pénteki Világgazdaság.


Így próbálják megfékezni júliustól az építőipari lánctartozásokat

Egyebek mellett a minimális rezsióradíj meghatározásával, valamint a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működtetésével is arra ösztönzi a kormány az építőipar szereplőit, hogy tisztességesen tevékenykedjenek. A 2013-ra érvényes minimális építőipari rezsióradíj mértékét is meghatározó BM-rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.




Áder holnap dönthet a földtörvényről

Várhatóan pénteken hozza meg döntését a köztársasági elnök az Országgyűlés által múlt pénteken elfogadott földtörvény aláírásával kapcsolatban. Áder János erről csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.



Ma sem tört meg a lendület az európai tőzsdéken

Harmadik napja emelkedtek csütörtökön a nyugat-európai értéktőzsdék, és az ütem csak kissé lassult. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,81 százalékos napi előrelépéssel 1158,97 ponton végzett, 2,21 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.


Így csökken a rezsi Szolnokon júliustól

Olcsóbb lesz Szolnokon az ivóvíz-szolgáltatás, a hulladékszállítás és a kéményseprés ára is csökken júliustól. Szalay Ferenc polgármester szerint a hulladékszállítási díjaknál a parlament a 2012 áprilisában érvényben lévő árakat tekintette kiindulási alapnak, és ezekhez képest kellett a tízszázalékos mérséklést végrehajtani.


Van, aki még hisz az aranyban

Az Erste csoport szakértőinek elemzése szerint hamarosan eléri a mélypontot az arany árfolyama, amely az expanzív jegybanki politikák nyomán várhatóan emelkedésnek indul. A csoport 12 havi célárfolyama 1480 dollár.


Tetszik a ciprusi kötvénycsere az EU-nak és az IMF-nek

Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a ciprusi hatóságok bejelentését, amely szerint 1 milliárd euró értékű, három éven belül lejáró államkötvényt a befektetőkkel egyetértésben 5-10 év lejáratú papírra cserélnek.


Pluszban zárt, de kissé alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,90 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 18 633,55 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.


Felpörögtek a kombájnok, már aratják az őszi árpát

Az őszi árpa betakarításával megkezdődött itthon az aratás. Az őszi árpát 193 ezer hektáron kell levágniuk a gazdálkodóknak, a terület nagyjából 24 százalékán már végeztek a munkával. A betakarítás jelenlegi szakaszában az átlagos terméshozam körülbelül 4,5 tonna hektáronként - mondta Czerván György, a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, az aratási koordinációs bizottság ülése után.


Árvíz: Győr-Moson-Sopronban a legnagyobb az agrárium kára

Tízezer hektár alatt marad az árvíz miatt kárt szenvedett mezőgazdasági terület nagysága – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Czerván György szerint a termelők az árvízkár esetében kárenyhítésre, a védekezési kár esetében teljes kártalanításra számíthatnak.