Ismét módosították a költségvetést

Elfogadta az Országgyűlés az idei költségvetés ötödik módosítását, amely alapján az állam garanciát vállal egyes, a kis- és közepes vállalkozások által lehívható, a használatarányos útdíj bevezetéséhez kapcsolódó kedvezményes hitelekre, és létrejön a Beruházási Alap.


Elfogadták a Varga-csomagot

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely emeli a bányajáradék mértékét, járulékkötelessé teszi a kamatjövedelmeket, növeli a vállalkozások távközlési adója, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsát, továbbá egyszeri befizetésre kötelezi a bankokat.





Az IMF és Románia egy hullámhosszon van

Románia sikeresen lezárta második hitelmegállapodását az IMF-fel. Az IMF szerint a román gazdaság stabilizálódott, de a növekedés gyenge és fennáll a helyzet rosszabbodásának veszélye.


Mélypontra esett a francia fogyasztók bizalma

Az elemzői várakozásokat alulmúlva, történelmi mélypontra süllyed júniusban a francia fogyasztói bizalmi index - derül ki a francia statisztikai hivatal, az Insee csütörtöki közléséből.




VG: kedvező folyamatok látszanak a gazdaságban

Tovább javultak a gazdaság növekedési kilátásai júniusban a Világgazdaság Gyorsulási Irányadó (GYIA) mutatószáma szerint, amely a második egymást követő hónapban javult éves alapon, bár értéke az előző hónaphoz képest enyhén csökkent.


Orbán és az UniCredit vezére jól megértik egymást

Az UniCredit bankcsoport vezérigazgatója szerint a bankoknak is ki kell venniük a méltányos részüket a teherviselésből, ugyanakkor bízik abban, hogy amikor beindul a növekedés, az adók is normalizálódnak. Federico Ghizzoni erről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt.


A forint ma inkább óvatos

Az euróval és a frankkal szemben kissé gyengült, míg a jenhez és az amerikai dollárhoz képest valamelyest erősödött csütörtök hajnalban a forint a bankközi kereskedésben.


Olcsóbb lehet végre a zöldség és a gyümölcs

Kedvezőek a terméskilátások, így a meggyet kivéve a gyümölcsök és a zöldségek ára is csökkenhet – írja a Világgazdaság. A burgonya jövője még kérdéses, jelenleg nagyjából egy árban van a régi és az újkrumpli is, ami igen ritka.


Bezár az egyik legjobban működő magánnyugdíjpénztár is

Az Aranykor magánnyugdíjpénztári ágazata a végelszámolás mellett döntött – írja a Népszabadság. Szeptember elsejéig kell jelezni, ha valaki át akar lépni egy működő pénztárba. Aki nem dönt időben, automatikusan visszakerül a tisztán állami nyugdíjrendszerbe.



Napi: még a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhet a reklámadó is

A Napi Gazdaság értesülései szerint csütörtökön újabb egyeztetés lesz a tervezett reklámadóról. Amennyiben a kormány ragaszkodik korábbi elképzeléséhez, a törvény elfogadását nem halaszthatja az őszi ülésszakra, mert a 2013-as adóelőleget augusztus 20-ig, illetve november 20-ig meg kellene fizetniük az érintetteknek – írja az újság.