Bíróság előtt az IMF-vezér

Csütörtökön megjelent a francia köztársasági bíróság (CJR) előtt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, akit az állam megkárosításával gyanúsítanak egy üzletembernek, Bernard Tapie-nak 2008-ban megítélt nagy összegű kártalanítás ügyében.


Unortodox politikával szárnyalnak a mangák földjén

A japán kormány és jegybank eddig soha nem látott összegű pénzt pumpál az ország gazdaságába, és teszi mindezt azért, hogy kirántsa a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a majdnem két évtizede tartó stagnálásból. Az eredmények egyelőre biztatóak: jelentősebben megugrott a gazdasági növekedés, szárnyal a tőzsde, gyengült a jen, ami pörgeti az exportot. De mi van, ha a növekedés nem lesz tartós? Maga alá temeti az adósság az ázsiai államot?


Megbicsaklott a forint

Gyengült csütörtökön a szerdán elért idei legerősebb árfolyamához képest a forint.


Így segíthetne Magyarországon Matolcsy

Az államadósság a jelenleginél jóval olcsóbban is finanszírozható lenne, ha a jegybank ésszerű határokon belül besegítene. A jegybank monetáris tanácsának egyik korábbi tagja szerint ha például a jegybankok is aktív szereplői lennének az állampapírok piacának – ésszerű határokon belül természetesen –, az számos közvetlen és közvetett előnnyel járna az adósságok finanszírozásában.


Csányi: több nagybank is eltűnhet Magyarországról

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a magyar bankszektorban a nyereség hiánya miatt konszolidációs folyamat következhet, amelynek eredményeként a jelenlegi nyolcról négy-ötre csökkenhet a nagybankok száma.


Zuhannak a betéthozamok

Van még olyan befektetési konstrukció, ami 20 százalék feletti éves kamatot kínál, de az alapkamatvágások hozadékaként, a mostani kamatok mellett annak is örülni lehet majd egy év múlva, ha 4 százalékos éves hozamot produkál a megtakarításunk. Sőt - írja az azenpenzem.hu - az se biztos, hogy a reálértékét megtartja.




Népszerűtlen ötlettel állt elő az ÁAK

Az elektronikus útdíjhoz kapcsolódóan a flottakövetőktől kér adatokat az Állami Autópálya Kezelő Zrt. – írja a Népszabadság csütörtöki számában.





Kövér: "a kormány megmentette az országot a csődtől"

A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit, elvégzett munkájának mennyisége pedig vetekszik az 1990-1994 közötti első szabadon választott kormányéval - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este Budapesten.


Bajnai: új adórendszert vezetünk be a kormányváltás után

A kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség új adórendszert vezet be, melyben a minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel több marad a zsebekben - mondta Bajnai Gordon, szerdán szabadtéri fórumán Komáromban, közel 200 fős hallgatóság előtt.




Orbán Viktor: bevezetném a reklámadót, de még nincs döntés

Magyarországon folytatódik a rezsicsökkentés mind a háztartások, mind a vállalkozások számára, a magyar kormánynak pedig nincs vitája Angela Merkel német kancellárral – mondta Orbán Viktor az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón. Azt is mondta: "a matematika szabályai szerint" Magyarországnak ki kellene kerülnie a túlzottdeficit-eljárásból. A miniszterelnök hazatérve már kézhez kaphatja az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené.




Öt év alatt 342 km metrót épített Peking

Kína fővárosa hat új metróvonalat ad át a jövő év végéig, és a világ legnagyobb elektromosautó-töltő állomása mellett hamarosan megkezdik a villanykocsik kedvezményes értékesítését is.