1500 milliárddal nőttek a lakossági megtakarítások

Tavaly is jóval inkább a hitelek visszafizetése, mintsem a megtakarítások és befektetések növekedése vezetett arra, hogy a lakosság nettó megtakarításai (finanszírozási képessége) 1502 milliárd forinttal nőtt - derül ki a pénzügyi számlák negyedik negyedévi alakulásáról kedden kiadott MNB-jelentésből.


Szijjártó elárulta a külföldi cégeknek, mi a magyar siker titka

A kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, és ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel – mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara több vegyes kamarával közösen tartott rendezvényén.


Tovább csökkent a német infláció

A várakozásoknak megfelelően tovább csökkent a német infláció márciusban, a szövetségi statisztikai hivatal kedden közölt előzetes adata szerint a fogyasztói árak éves összevetésben 1,4 százalékkal emelkedtek a februári 1,5 százalék után.


Kicsivel nőtt az eladott új autók száma

Idén márciusban 5066 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 6,3 százalékkal többet, mint 2012 márciusában - közölte a DataHouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden.


Résnyit tágult a ciprusi banki zsilip

Az előzetes értesüléseknek megfelelően a ciprusi pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy részlegesen enyhíti a bankrendszer átalakításának elején bevezetett tőkekorlátozásokat.


Nem bírta tovább: lemondott a ciprusi pénzügyminiszter

Kedden lemondott a ciprusi pénzügyminiszter, miután segített tető alá hozni a megállapodást az országnak nyújtandó 10 milliárd eurós uniós mentőcsomagról. Michael Szarrisz lemondását a ciprusi elnök elfogadta. A ciprusi pénzügyminiszter állítólag már korábban is le akart mondani, de az elnök nem engedte.



"Színjáték zajlik" – feljentést tesznek az E.ON-üzlet miatt

Csütörtökön benyújtja büntetőfeljelentését a Jobbik az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvételével kapcsolatban az indokolatlanul magas vételár miatt – közölte keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.


Drágább lesz csütörtöktől a gázolaj

Bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol, a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból kedden az MTI. Az emeléssel a gázolaj átlagára a benzinével megegyezően 433-434 forint lesz.


Növekedésnek indult a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 124,74 pontos nyitás után csökkent, majd fél 11-től emelkedésnek indult kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 946,62 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 89,20 pontos, 0,50 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 35,54 ponttal alacsonyabb.



Nomura: megszorítások nélkül elszáll az idei hiány

A 2012-es meglepően alacsony költségvetési hiány a tavaly nyáron és ősszel meghozott megszorító lépések miatt következett be. Az idei hiány ugyanakkor 4,2 százalék lehet, mivel továbbra is recesszióban marad a magyar gazdaság. A Nomura elemzése szerint további kiigazításokat kell végrehajtani ahhoz, hogy tartani lehessen az idei deficitet.


Mennyi arany lehet a világon?

A legelfogadottabb becslés szerint nyolcezer köbméter arany van a világon - a talaj felett -, azaz elférne az összes egy 20 méteres élhosszúságú kockában. Ennek tömege - a nagy fajsúly okán - 171 ezer 300 tonna. Más becslések viszont 2,5 millió tonnára teszik a világ aranyát, azaz sokszorosan többre.


Jelentősen csökkent az újautó-eladás

Idén március 6,3 százalékkal több autót helyeztek forgalomba itthon, mint egy évvel korábban. Az év első három hónapját nézve azonban 10 százalékkal csökkent az újautó-eladás.



Ez lesz a jövő az építészetben

Intelligens anyagok, intelligens térbeosztás, egy épület energiafelhasználását rendelkezésre bocsátó házi erőművek, olcsó és újszerű építészeti megoldások: az Internationale Bauaustellung (Nemzetközi Építészeti Kiállítás, IBA) Németországban már több mint 100 éve arról híres, hogy nemcsak megmondja, mik lesznek a jövő építészeti trendjei, hanem meg is valósítja azokat. 2013-ban Hamburg mutatja be, hogy az elmúlt években miket találtak ki egy lepusztult városrész megújítására.




Belebuknak a ciprusi offshore-ba az orosz oligarchák

Az orosz kormány nem kárpótolja azokat az oroszokat, akiknek ciprusi betétekben ragadt a megtakarításuk, ezzel is megerősítve azt a kormányzati álláspontot, mely szerint Oroszország lecsap az offshore országokban fialtatott orosz pénzekre.