Rekordra nőtt az euróövezeti munkanélküliség

Januárban egyaránt 0,1 százalékponttal rekordértékre emelkedett a munkanélküliségi ráta a 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú Európai Unióban - közölte pénteken az Európai Unió hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat.



Megtalálták az energiaelixírt?

Noha a termelési technológia még fejlesztés alatt áll, Japán – ahol a Földön a legtöbb található belőle – 2018-ig ezt is megoldaná. Cserébe a metán-hidrát globálisan képes lehet megoldani a gázkérdést.


Matolcsy: az ember, aki pénznyomdával álmodik

Matolcsy György jegybankelnökké jelölésével olyan politikus kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, aki a monetáris politikában addig jutott, hogy ha nincs pénz, nyomtatni kell, a pénzügyi rendszer rosszindulatú hókuszpókusz, az infláció pedig hangulat. Áttanulmányoztuk Matolcsy megjelent könyveit, fontosabb írásait azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt több mint 20 évben mit gondolt az MNB működéséről. Monetáris politikai Greatest Hits by Matolcsy (1990-2013).




Matolcsy olyan, mint egy frissdiplomás

Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése kapcsán egyelőre nagy kérdés, hogy egy olyan személyiség, mely bármilyen hallgatóságot "meg tud dolgozni", képes lesz-e úgy, olyan finomságokkal nyilatkozni, amilyenekre a befektetők fókuszálnak. Egy jegybanki forrás szerint Matolcsy olyan, mint egy frissdiplomás: rengeteg jó ötlete van, ami közül egy-kettő kiváló, ám a többi unortodox.




Lázár: egyházi hiteleket is átvállalhat az állam

A kormány az egyházak által felvett devizahiteleket is szeretné konszolidálni – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken, a hódmezővásárhelyi közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján.


Miért nem gyengül Matolcsy miatt a forint?

Matolcsy György esetleges jegybankelnöki pozíciójára a piac korábban félve tekintett, mivel a befektetők megijedtek a monetáris politika élénkítésére vonatkozó kijelentései miatt. A forint ugyanakkor Orbán Viktor mai bejelentésére nem indult gyengülésnek, sőt erősödött is a magyar fizetőeszköz. Ez amiatt következett be, hogy a piac beárazta a bejelentést, az erősödés pedig a meglepetés hiányának köszönhető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy középtávon ne gyengülhetne a forint.


Matolcsy továbbra is biztos a külföldön dolgozó félmillió magyarban

Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszterként egy írásbeli kérdésre adott válaszában újfent kifejti, hogy pontosan milyen adatokra támaszkodott akkor, amikor félmillió külföldön dolgozó magyarról beszélt. A miniszter felhívja a figyelmet a migrációs statisztikák pontatlanságára, ugyanakkor továbbra is arról beszél, hogy a magyar nagykövetségek becsléseire is támaszkodott.


Európában nem megszokott a pártpolitikus a jegybank élén

Tapasztalat nemzetközi cégnél, jegybanki múlt, tudományos munkásság – ilyen az átlag európai jegybankelnök karrierútja. Ugyanakkor, korábbi politikai vagy kormányzati kötődéssel mindössze az EU-s jegybankelnökök egyharmada, nyolc elnök rendelkezik. Így kijelenthető, hogy bár több példa is van arra, hogy korábbi politikai posztot betöltő személy kerül a nemzeti jegybankok élére, ez korántsem nevezhető bevett gyakorlatnak az Európai Unióban – áll a Policy Solutions politikai elemző intézet gyorselemzésében.


Megvehetné Magyarországot az Apple – velünk viccel a Fortune

Óriási tőkén ül az Apple, amelyet valószínűleg nem akar felvásárlásokra használni, de ha a cég mégis ötleteket keres, akár Magyarország megvételét is megfontolhatná – viccelődik a LinkedIn közösségi oldal egyik alapítója a Fortune magazinban. A vállalatnak ugyanis éppen annyi szabadon felhasználható pénze van, mint amennyi Magyarország GDP-je.



Lassuló bővülést mutat a februári BMI

A beszerzési menedzserindex (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 54 százalék, szemben az előző havi 55,9 százalékkal, a februári index hosszú távú átlaga 51,8, a hároméves 54,3 százalék - közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).



Orbán Matolcsy gondolatait adta el sajátjaként

Orbán Viktor a péntek reggeli miniszterelnöki interjújában 16 eszközről beszélt, melyeket beazonosított, és segíthetnek a gazdaság élénkítésében. Csakhogy ezek feltehetően azok, melyekről Matolcsy György január elején beszélt, és amitől többhetes mélypontjára gyengült a forint.



Nomura: Matolcsyval a jegybank már nem független

Nem lehet kétségünk afelől, hogy az MNB élére jelölt új elnök, Matolcsy György továbbra is a "Fidesz embere" és egy politikailag motivált döntési mixet fog a jegybank élén végbevinni. Egyelőre ugyanakkor meg kell várni, hogyan alakulnak a dolgok, ám a jegybank Matolcsyval már nem lesz független.