Drámai képet festett Bernanke március 1-je miatt

Az amerikai költségvetés három nap múlva életbe lépő automatikus kiadáscsökkentése tovább lassítja az egyébként is mérsékelt ütemben javuló amerikai gazdaságot - jelentette ki kedden Ben Bernanke, a Federal Reserve (Fed) elnöke.


Bernanke és az olaszok húzták le az európai tőzsdeindexeket

A nyugat-európai értéktőzsdéken zuhanás követte kedden az előző kétnapi ütemes emelkedést. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,33 százalékos napi visszalépéssel 1150,58 ponton végzett.



EU-pénzvisszakérés: nem vettük át, így még nem jogerős a határozat

Magyarország még nem vette át, így még nem is jogerős az a hivatalos határozat, amely szerint az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró, azaz hozzávetőleg 2,7 milliárd forint uniós támogatás visszafizetésére kötelezi az országot - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.


Az olaszok miatt zárt nagy mínuszban a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,76 pontos, 1,84 százalékos csökkenéssel, 18 474,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények, az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.


Elemzők: kiheverték az amerikai bankok a 2008-as válságot

A legnagyobb amerikai bankok utolsó negyedévi jó szereplése hat éve nem látott nagyságú összesített nyereséghez segítette tavaly az amerikai bankágazatot. Elemzők szerint a növekvő profit és a kevesebb csődbe jutott bank egyértelműen azt jelzi, hogy az ágazat kiheverte a 2008-as válságot.


Nem mond le a reptérfejlesztésről Veszprém

Veszprém nem mondott le a repülőtérrel kapcsolatos terveiről - válaszolta Porga Gyula polgármester egy képviselői kérdésére kedden. Hartmann Ferenc szocialista önkormányzati képviselő a napokban azt kérdezte, hogy veszélyben van-e a Veszprém-Szentkirályszabadja reptér megvalósítása, mert a légikikötő nem szerepel a repülőterek fejlesztésére vonatkozó legújabb javaslatban.


Magyarországon keresztül juthat gázhoz Ukrajna

Ukrajna az idén megállapodást készül aláírni Magyarországgal és Szlovákiával évi hétmilliárd köbméter földgáz behozataláról Európából a két ország gázvezetékein keresztül. Erről az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Vadim Csuprun, a Naftohaz ukrán állami gázvállalat helyettes vezetője beszélt kedden egy energetikai fórumon.


Lefelé araszol a forint

Szűk sávban mozogva kissé gyengült a forint kedden délután a bankközi devizapiacon, az eurót 295,11 forinton jegyezték ötkor, a délelőtti 294,30 forint és a hétfő esti 293,43 forint után.


Elrettentő az áfaösszesítő - Adózóna ajánló

Mit jelentenek a gyakorlatban a pénztárgépekre vonatkozó új szabályok? Milyen feltételekkel lehet árvaellátást igényelni és mit kell tudni az áfa-összesítőkről? Ezekről írt a héten az Adózóna.


Problémás lehet a rezsitrükk

Műszaki és fenntarthatósági problémákat is felvethet, ha valóban arra készül a kormány, hogy a gáztárolókban lévő párnagázt felhasználja, hogy ennek segítségével csökkentse ismét a rezsidíjakat - mondta az InfoRádiónak a Portfolio.hu elemzője a Magyar Nemzet cikkének felvetésére.


Felszökött a távozó bolgár miniszterelnök vérnyomása

A nyugdíjak mielőbbi emelését és az áramdíjak csökkentését sürgette kedden Szergej Sztanisev, az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt elnöke. Közben hírek szerint kórházba vitték magas vérnyomása miatt a távozó miniszterelnököt, Bojko Boriszovot. Friss hír az is, hogy bejelentették a bolgár energiafelügyeleti hatóság elnökségének lemondását.


Posztján maradhat a nyugdíjas korú kínai jegybankelnök

Idén betöltötte ugyan a nyugdíjkorhatárt Csou Hsziao-csuan, de maradhat a kínai központi bank élén. Mindez jelzik a kínai vezetők elkötelezettségét a folytonosság és reformok mellett – írja a South China Morning Post című hongkongi napilap.


Simor elbúcsúzott és üzent leendő volt stábjának

Az MNB-elnökként eltöltött 6 évből a pozitív emlékek nagyon nagy többségben vannak, óriási eredmény volt 2008-ban az árfolyamsáv eltörlése, a napon belüli átutalási rendszer bevezetése, és az, hogy a jegybanknak sikerült megőriznie függetlenségét – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leköszönő elnöke kedden. Üzent az MNB szakmai stábjának is.


Tarlós: valamilyen határt szabni kell a rezsicsökkentésnél

A tervezett rezsicsökkentéssel járó bevételkiesést a közszolgáltató cégek még kibírják, de valamilyen határt szabni kell – mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádióban. Szerinte ugyanis a fővárosi közműcégek osztalékai a közműadóval és a díjcsökkentésekkel vissza fognak esni. Tarlós szerint a Fővárosi Csatornázási Műveket ebben a ciklusban nem vásárolják vissza, de az egykori privatizációs szerződést bíróság előtt megtámadhatják.



Újra leszavazhatták Simort, most utoljára

A monetáris tanács előtt az 5,5 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt. A szűk többség csökkentésre szavazott, így az alapkamat 5,25 százalékra módosult – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a döntést követő keddi budapesti tájékoztatón. Simor András arról is beszélt, hogy a költségvetési tartalék teljes zárolásával tartható a 3 százalék alatti hiány.



Nagy mínuszba zuhant délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 225,39 pontos nyitás után tovább gyengült kedden, kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 394,33 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 426,63 pontos, 2,27 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 201,24 ponttal alacsonyabb.


2015 után dőlhet el, mikor lesz lengyel euró

Lengyelország 2015-re teljesíti az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges valamennyi feltételt, és csak ezután dönt arról, hogy mikor vezeti be az eurót – közölte a lengyel elnök kedden. Bronislaw Komorowski szerint a kritériumok teljesítése erősíti a lengyel gazdaságot és növeli versenyképességét.