Erős zárás jöhet a New York-i tőzsdén

Pozitív nyitás után napközben végig tartották nyereségüket az amerikai tőzsdeindexek, így két veszteséges nap után a zárás is erős szinten várható pénteken. A kereskedés vége előtt másfél órával a DJIA 30 index 0,29 százalék, az S&P 500 index 0,32 százalék, a Nasdaq Composite 0,68 százalék nyereségben állt.


E-útdíj: megjelent a határozat az eszközök beszerzéséről

Új kormányhatározat jelent meg az e-útdíj kiépítésével kapcsolatban. A pénteki Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat egyebek mellett tartalmazza, hogy az e-útdíj díjszedési rendszerének kiépítését a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. koordinálja, illetve a nemzeti fejlesztési miniszternek nem kell gondoskodnia arról, hogy a finanszírozásba utólag uniós forrást vonjanak be.


Fellendüléssel zárták a hetet az európai tőzsdék

Fellendülés követte pénteken a csütörtöki zuhanást és a korábbi vegyes teljesítményt a nyugat-európai értéktőzsdéken. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,20 százalékos napi előrelépéssel 1165,43 ponton végzett.


Tovább zsugorodtak a magánnyugdíjpánztárak

Folytatódott a magánnyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenése a negyedik negyedévben, és a működés veszteségessége is fennmaradt, így a szektor tovább zsugorodott - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorselemzéséből.


Nálunk is vannak úttörői a közösségi mezőgazdaságnak

Magyarországon is terjed a közösségi mezőgazdálkodás az európai minták alapján, itthon már hat-nyolc ilyen elven működő gazdálkodói közösség tevékenykedik - mondta Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa pénteken Budapesten, egy szakmai konferencián.


Korrigált és pluszban zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,86 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel 18 866,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Richter esett az előző napi záráshoz képest.



Az eddig elfáklyázott gázzal megy a Siemens turbinája

Turbókompresszorok és gázturbinák szállítására kapott megrendelést a Siemens Energy egy malajziai földgáz-cseppfolyósító (LNG) számára. A Petronas-leányvállalatnál több millió dollár értékű projekttől drasztikus hatékonyságnövekedést várnak.



Reménytelennek látják a jövőt a magyarok

A magyarok 88 százaléka látta válságosnak a gazdaság helyzetét a múlt év negyedik negyedévében, a harmadik negyedévben 89 százalék gondolta ezt. Ugyanakkor a recessziót említők 85 százaléka vélte úgy a negyedik negyedévében, hogy az ország a következő tizenkét hónapban nem lábal ki a gazdasági válságból, míg az előző negyedévben ez az arány még 82 százalék volt - derül ki a Nielsen piackutató intézet ötvennyolc országban elvégzett felméréséből.


Janukovics: nem lesz drágább a lakossági gáz Ukrajnában

Nem valószínű, hogy Ukrajna eladja gázvezetékeit, legfeljebb azok bérbeadása lehetséges – mondta ukrán elnök pénteken, amikor élő tévéműsorban válaszolt az emberek kérdéseire. Viktor Janukovicstól azt kérdezték, tárgyalnak-e egy orosz-ukrán konzorcium létrehozásáról az ukrajnai gázvezetékek üzemeltetéséhez.


Titkolózik az uniós pénzek nyerteseiről az NFÜ

Továbbra sem tisztázódott a helyzet egyes uniós innovációs pályázatok körül. A pályázatokat elbíráló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint ők mindenben a szabályok szerint jártak el, bár tény, hogy leterhelt a szervezet és technikai problémáik is adódtak. Valójában recseg-ropog az egész uniós pályázati intézményrendszer, és a korábbiaktól eltérően azt sem lehet tudni, hogy a nyertes pályázatok értékelési pontszámai miért nem nyilvánosak.


Január elsejétől jöhet a lett euró

Lettország márciusban kéri felvételét az euróövezetbe, és reméli, hogy 2014. január 1-én az euróval válthatják fel a latot - jelentette be pénteken Valdis Dombrovskis lett miniszterelnök.


A szlovák fiatalok felének nincs pénze önálló életre

A statisztikák szerint a 18 és 34 év közötti szlovákiai fiatalok több, mint fele él a szüleivel. Egyszerűen nincs pénzük saját lakásra. Magyarországon is sok fiatal él együtt a szüleivel, nálunk is az anyagi okok játszanak ebben szerepet.


Tovább erősödött délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 58,31 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken, kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 898,53 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 148,69 pontos, 0,79 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 90,38 ponttal magasabb.