VG: a kormány központosít 58 szennyvízberuházást

Központi felügyelet alá von 58 uniós önkormányzati szennyvízberuházást a kormány. Az ok, hogy a szennyvíz- és csatornaberuházások önkormányzatok általi határidőben történő teljesítése veszélybe került – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.





Napi: kiárusítanak egy becsődölt takarékszövetkezetet

Felszámolója meghirdette a tavaly nyáron csődbe ment, közel 40 milliárd forintos adósságot felhalmozó Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vagyonelemeit - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Boros András felszámolóbiztos, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. munkatársa.



Az IMF javított az imázsán, de "oda kell figyelnie a bírálatokra"

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javított a róla alkotott összképen a globális pénzügyi válság óta, de a visszaszerzett bizalom megerősítéséhez figyelembe kell vennie a tagállamok régóta hangoztatott bírálatait - derült ki egy belső vizsgálat szerdán közzétett megállapításaiból.



A dollárral szemben gyengült a forint

Az amerikai dollárral és a japán jennel szemben gyengült, a többi fontosabb nemzetközi devizához képest alig változott szerda este a forint azt követően, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyilvánosságra hozta monetáris irányítótestülete január végi ülésének jegyzőkönyvét.



A versenyhatóság vizsgálja az Amazont

Vizsgálatot indít a német versenyhatóság az amazon.de (Amazon) kiskereskedelmi portál üzemeltetője ellen, mert a beszállítói szerződések a verseny korlátozását eredményezhetik.



Pénzügyi szükségállapot van Detroitban

Detroit egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy Michigan állam irányítása alá kerüljön, miután egy, a kormányzó által kinevezett vizsgálóbizottság megállapította, hogy a városban pénzügyi szükségállapot alakult ki - közölték az amerikai napilapok szerdán.



Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után

Nem tudja majd bírósági úton visszaszerezni a pénzét, aki zsebszerződések alapján fizetett azért, hogy termőföldtulajdonhoz jusson - hangoztatta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerdán Őriszentpéteren, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén.


Ócsa lassan "kalandparkká" válik

Az ócsai lakópark ügye kezd "tragikomikus esetbe" fordulni, érdemes lenne elgondolkodni, hogy milyen helyeket lehetne kitalálni a lakópark területén. Lehetne ilyen például a korrupció sötét szobája.


"Rejtélyes" a növekvő foglalkoztatás Magyarországon London szerint

A növekvő foglalkoztatás "a kevés fénypont egyike" a recesszió sújtotta magyar gazdaságban, ám a munkahelyek zöme nem azokban a szektorokban keletkezik, amelyekben a foglalkoztatottság emelkedése hozzájárulna a gazdaság termelékenységének javításához - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.



Az energiaszolgáltatók nem fognak a számlán üzengetni

A legtöbb szolgáltató tervezi a fogyasztók olyan jellegű tájékoztatását, mint amivel az ELMŰ-ÉMÁSZ készült a rezsicsökkentés következményeivel kapcsolatban. De arról nincs szó, hogy bárkinek is üzengetni szeretnének majd a részletes számlán.